Ultralájtos-balinozós

Részletek

Írta: Sándor Ferenc

Ultralájtos-balinozós

"Nem úgy van most, mint volt régen,
Nem az a nap süt az égen..."
Így szól a népdal, és ez a rövid idézet nagyon is helytálló a 2010-es szezonban, a horgászatra vetítve. Soha nem látott nagyságú árvizek tomboltak, ráadásul kedvenc folyóm az előző év decemberétől számítva hatszor lépett ki a medréből. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy kis falunk, Girincs volt az egyetlen árvízzel érintett falu B-A-Z-megyében, ahol egyetlen homokzsákot sem kellett lerakni. A tartós és nagyszámú áradásnak köszönhetően a halállomány összetétele is megváltozott kissé, legalábbis az eddigi fogások ezt tükrözik. Régen nem látott pontydömping tapasztalható ellenben mintha teljesen eltűntek volna a jászok. A jó domolykós helyeken kiszorítja kedvenc halamat a rengeteg kisebb-nagyobb csuka, valamint a balinok... Most az utóbbiakkal kapcslatos legemlékezetesebb kalandjaimnak szeretnék mementót állítani.

Idegtépős-kiborulós... avagy a balinok napja.

Tavasz végén, nyár elején, domolykózni indultam a Sajóra. A vízállás magas... nagyon magas; bő másfél méterrel magasabb az ideálistól. A mederben horgászni ilyenkor szinte lehetetlen, olyan sebesen zúg lefelé. Szerelésem fő elem, az utóbbi időszakban abszolút kedvencemmé avanzsált másfél méteres, parabolaakciós botocska.

Kerestem egy alkalmas helyet, ami egy régi kőgát maradványai által fogott langós öböl volt. A part menti fűzes javában vízben állt, ezek mellett reméltem a bogarászó domolykókat. Csalfa remény volt ez, ugyanis az apró domis műcsalik érintetlenek maradtak... ellenben az öbölben folyamatosan snecik riadoztak. Mikor eldurrant az első rablás a közelemben nem bírtam tovább, és elővettem egy nagyobb méretű, ezüst színű wobblert. Azt a wobblert, amelynek a születését Te, Kedves Olvasó nyomon követhetted; lépésről lépésre. Ezek a műcsalik (valamint még egy pár darab a múlt télen faragottak közül) azzal a nem titkolt szándékkal készültek az én megítélésem szerint egy picit nagyobbra a megszokottnál, hogy ha domolykózás közben balinrablásokat látok, legyen mivel rádobni... nos, itt volt hát a kedvező alkalom a teszteléshez.

Míg laza csomóval felkötöttem, folyamatosan azt kémleltem, hol riadoznak a kishalak. És egyszer csak tőlem 3-4 méterre... buff! 10-15 küsz menekült a rablás elől, a vízfelszínen csillag alakzatban. Jó nagy példányok voltak, ezekhez képest a wobim majdnem feleakkora. Mindegy - gondoltam, és túlpöccintettem azt a rabláson. Második dobásnál PING! - pendül a kapás. Bevágni nem is tudok, a botom egy merő karika, egy rövid sokkoló ZÍÍÍÍÍÍÍÍ az orsó felől... és megkönnyebbül a szerelés, csak a wobbler veretését érzem a sodrásban. Bevontattam a wobblert és visszapöttyintettem ugyanoda. A beinduló, veretni épp hogy elkezdő wobblerre oldalról, mintegy másfél méterről, rajtol egy újabb böszme, végig a felszínen, jókora tólóhullám kíséretében. Egy pillanat az egész, újabb PING! ... és ennyi. Ez nem lehet igaz! Két szép is jön, nagyon rövid idő alatt, és így kell járjak!
Megnéztem a fahal horgait, és azt látom, hogy a hasi horog ki van nyílva. Így már minden tiszta, rögtön érthető a lemaradás. Érthető, de ilyen gyorsan nem emészthető. Remegtem a temérdek adrenalintól, pulzusom ezer, úgyhogy le kell üljek egy picit. Rágyújtottam; közben az artéria csipeszemmel visszaigazítottam a kihajlott horgot, de már nem igazán bíztam benne. Elővettem hát a fekete tesót.

No, csikánnó, téged is szeretnek? A rablások időközben áttevődtek a csendes öbölbe, a limányló és az álló víz határára. Ide dobtam a másodikat, mikor egy koppanás jelezte, jó lesz itt a fekete is. Visszaejtettem ugyanoda, és - Óóóó, igen! - ahogy beér a wobi az áramlásba BUFF!, egy hatalmas burvány és a zsinórom széles karélyban fordult ki a mederbe, vészes közelségben az egyik fűzbokorhoz. Ujjam finoman a dobra, de épp hogy hozzáértem, DURR! ... (Nem is gondoltam, hogy ilyen csúnya hangja van a tizennyolcas zsinórnak.)
Álltam, néztem bambán a szomorkásan kunkorodó kanócot. Sajnáltam a halat (bár az egyágú, szakállnélküli horggal szerelt falattól nagy valószínűséggel meg tudott szabadulni), a be nem teljesült horgászélményt... és persze magát a fekete wobblert. Megsemmisülten vettem elő a műcsalisdobozom újra, s kötöttem fel vissza az ezüstszínű sneciimitációt.
Kapás viszont nem volt több, ráadásul a telefonom is megszólalt úgyhogy otthagytam a helyet, hogy tudjak beszélni. Egy óra múlva visszanéztem, ötödik-hatodik dobásra akasztottam egy kisebb balint, naná, hogy azzal a wobival, aminek ki volt nyílva a horga és azt előzőleg az artériacsipesszel hajtogattam vissza.
Egy darabig meg volt, de ez is lemaradt, különben ez jóval kisebb példánynak tűnt. Következő dobásra leakasztottam a wobblert, amit alig tudtam kiszedni, még jó hogy rajtam volt a combos, és bemásztam érte. Ez volt az utolsó intő jel, ami arra utalt, hogy ma nem kellene igazán erőltetni a pecát. Így hát mint valami vert had veteránja, hazakullogtam. Hazafelé fortyogtam, fogadkoztam, hogy na majd visszajövök, erősebb cucc meg fonott...
Nem lett ebből semmi, elsősorban azért, mert jött az újabb árhullám... valamint mert makacs vagyok. Csak azért is ultrakönnyen; csak azért is a saját kis csalijaimmal akarom megfogni őket!


Agyalós-problémamegoldós

Először úgy gondoltam, hogy jobb ezt a pecát minél hamarabb elfelejteni, de most már másképp látom. Kellenek a kudarcok is, mert az ilyen pofonok térítik le az embert a sztereotípiába hajló útról.
Lássuk, mi lehetett a gond.
A bot bár finom, akcióját tekintve lágy, a hosszából adódóan így is túl hamar felkeményedik. És ha már felkeményedett, akkor nem vesz le terhet a zsinórról, horogról.
A botot imádom, nem szerettem volna lecserélni. No de akkor mi az, amin változtassak? A horgon?
A tavalyi szezonban még csak drillingel használtam, akkor is - arról is lemaradt pár domolykó, általában a szebbje. Bár az akkor korántsem zavart... miért is zavart volna, hisz rengeteg domit lehet fogni és az pár darab plusz vagy mínusz... nos, az nem számottevő.
Akkor ez így nem lesz elég. A zsinór? Szembe a trenddel, miszerint lágy bothoz kis nyúlású zsinór? Egy próbát megérne, mert logikus, hogy ha már felkeményedett a pálca, még mindig ott a nagyobb nyúlású monofil rugalmassága, ami kirugózza a hal hirtelen megugrásait, fejrázásait.
Nade! Ha egy rövid, lágy bothoz vékony nagy nyúlású zsinórt társítok, hogyan lesz ebből sikeres akasztás?! Ehhez minőségi horog kellene, de honnan?
Körbenézve a környékbéli horgászboltokban, csonka országunk összes webáruházában elszomorító volt a kínálat, a probléma meg orvosolatlan. Mígnem rám mosolygott a szerencse, és egy lengyel oldalon rábukkantam arra, amit keresek. Spéci UL-hármashorog, egy neves japán horoggyártó cégtől. Képről kellemesen vékonyhúsúnak tűnt a horog, legalábbis egy próbára érdemesnek. Mivel pont egy ismerősökkel közös rendelés kapcsán nézegettem az oldalt gyorsan bedobtam a virtuális kosárba a megfelelőnek tűnő méreteket. Ugyaninnen rendeltem igen apró, könnyű köríves kapcsokat, a zsinórt igencsak gyengítő Rapala-fül kiváltására.
Mikor megérkezett a rendelt árú, nem csalódtam. Szuper könnyű, vékonyhúsú és szike éles horoghoz jutottam hozzá. A megfelelő zsinór is megvolt már, egy piros színű, hatszög keresztmetszetű speciális (nem pergető) monofil képében, 0,18-as méretben. Egyértelmű volt, hogy a legerősebb elem a pergető összeállításban a zsinór, aminek örültem, ugyanis nem szerettem volna még egy wobblert halban hagyni. Kicsi is volt erre az esély, ugyanis a leggyengébb láncszem a horog volt, mely simán kihajthatónak bizonyult a zsinórral. Bizakodva, reményekkel telve vártam hát az árvizek végét, valamint kíváncsi is voltam, működik-e az elképzelésem. A folyó rakoncátlankodás miatt erre jócskán várni kellett, s ezen idő alatt sokszor hatalmas balinokkal álmodtam.

Horogtörős-revansvevős

Június végi késő délután van. Lesétálok a Sajóhoz, hogy megnézzem, miként állnak az árvizek után visszamaradt tocsogók. Ha megyek, viszem magammal kedves pilickámat, no meg a wobbleres dobozom. Hát, mit mondjak, ahogy meglátom a Sajót, legszívesebben sarkon fordulnék. Minimum két méterrel magasabb még attól, hogy normálisan horgászni lehessen. Az áradás sem múlt el nyomtalanul, a girincsi kompot is átrendezte kissé. A táj szinte holdbéli. Növényzet alig, a zöme kipusztult; mindent iszap fed. A tocsogók még nem is tocsogók, valóságos tavacskák, beléjük menni még lehetetlen; odébb hát még az ivadékmentés lehetősége.

Na de ha már idáig elcaplattam - elmélkedek -, akkor megnézem múltkori megcsúfoltatásom helyszínét. Első körben azért most is domolykókban bízok, az a szakasz meg szokta tartani őket ilyen nagy víznél is. Hát, lehet hogy megtartja, de a kis megkopott kősarkantyút még javában víz fedi.
Dobok azért párat a még víz alatt lévő réten. Tevékenykedésem közben balinrablásokra leszek figyelmes. Rögvest fel is teszek egy snecimintás fahalat, és elkezdem dobálni a rablások helyére. Nem egyszerű ez, a víz felszíne alatt tizenöt-húsz centiméterrel már gaz van és a mélyebben szántó wobbler egy-kettő elakad. Elakadás nélkül húzni a csalit csak magasra tartott bottal, lassan vezetve sikerül. A csendes ártéri víz már tisztul, úgyhogy a cselt nem veszik be könnyen a balinok. Nézegetik, követgetik a wobblert, néha tolnak rajta finoman. Talán a negyedik ilyen bátortalan kapásnál egy szebb, locsogós burvány és műcsali lecövekel. El sem hiszem, de azért emelek a boton, erre LOCCS!-an egy jó nagyot, kis csutorám lemegy hídba... még az orsóm is felciripel. Azám, a gaz! Lefogom a dobot, nehogy bekeveredjen valahová és most kezdődik az igazi móka. Szinte egy helyben őrjöng, tombol, zurbol - végig a vízfelszínen. Hejj, micsoda élmény! Kis botomnak még a markolata is görbül. A meglehetősen agresszív fárasztás is meghozza eredményét, kis idő múlva előttem lavíroz - megszelídülve. Szákoláshoz le kell lépjek a víz széléhez, ami azzal jár, hogy majdnem térdig süllyedek a lerakódott iszapba. Párszor majdnem seggre ülök, mire kikecmergek - egyik kezemben bot és merítő halastól, másik kezemmel a csizmát kell cibálni, hogy ne maradjon az iszapban. Azért csak sikerül és keresek valami szárazabb, vagy legalábbis kevésbé süppedős helyet a fotózáshoz.

Mikor kibontom a merítőből, akkor látom, hogy eltört az egyik hármashorog szára, valószínűleg szákoláskor. Nagyon boldog vagyok. Nem csupán a hal méretei miatt, hisz korábban fogtam már ettől jóval nagyobbakat is (és persze még fogok is nagyobbakat zsákmányolni a jövőben - "akárki meglássa"), hanem azért, mert egy tudatos elgondolás eredménye, beigazolódása. Dobálok még egy darabig, de nincs több akció. Vagy magányos farkassal hozott össze a sors, vagy elijedtek a többiek; végül is mindegy. Roppant büszkén elszívok egy cigarettát, közben hajkurászom a felhőben támadó szúnyogokat és elindulok hazafelé; tele jó érzéssel, elégedetten.


Öngyilkosos-sokkotkapós

Görnyedt alak kuporog egy megkopott kövezés csúcsán. Körülötte minden barna. Barna a víz, ami a jobbján kanyarog és barna a rét is a balján, amelynek zöldellni kellene. Mióta kilopakodott a spiccre csak figyel. Járt már erre párszor az elmúlt időszakban, utóljára egy hete. Wobblerét már jó előre kapocsba akasztotta. Nem, nem az akkori nyerő darabot, hanem azt amelyikkel nyár elején megcsúfolták a horognyitogató balinok; azt, melyiknek fekete testvérét magával ragadta egy böszme. A kis folyó apad, rohamosan - sokszor mondják: ez nem jó. Rablások nyomai után kémlel, de nem lát ilyen jeleket. Lehet, hogy tényleg feleslegesen jött?

Az idő szomorkás, bús-borongós.
A görnyedt alak megpróbálja maga elé idézni a múlt történéseit, felidézni a víz alatti terepet, a gazzal fedett földnyelvet, a medertörést. Elpöccinti a wobblert, bevontatáskor reméli, hogy jó helyen jár. A harmadikat dobja a csendes öbölbe, mikor is a szinte álló és az elvágó víz határán riszáló műcsalija körül szétrebbennek a kishalak. Ugyanakkor megszűnik a fahal veretése és a mélyből egy burvány örvénylik a felszínre. De ebben a pillanatban már a keze bevágásra lendül. A kis csutora karikába hajlik kezében, szinte ezzel egy időben elkezd ciripelni az orsója is. A zsinór félkörívben hasítja a vizet. A megakasztott balin kifordul az öbölből, beáll a mederbe és a vad sodrás segítségével megállás nélkül leránt vagy harminc méter zsinórt. Emberünk áll, görnyedten, magasra tartott bottal, mely néha rángatózik kicsit, de leginkább csak pattanásig feszül a folyásba. Keze az orsó dobján matat, terheli a szerelést amennyire csak meri. A balin is áll, néha a fejét rázza. Úgy látszik az első nagy kirohanással ellőtte minden puskaporát.
Kínlódnak. A balin szabadulna, a horgász a parton tudná - de az még messze van. Lényeges különbség, hogy emberünk örömét leli ebben a kínlódásban. A hal zurbol egy párat, majd engedelmeskedik a húzásnak. Néha méltatlankodva kitér jobbra vagy balra. Körülbelül félúton lehet, mikor felfekszik. Teljesen elkészült az erejével. A horgász magához pumpálja, nehézkesen megmeríti. Nem igazán illik ekkora halra ez az alkalmatosság.

Emberünk kiveszi, lefotózza és visszaeresztené, ám nem jár sikerrel. A faroknyelénél megtartott hal testén apró rángás szalad végig, kopoltyúja nem mozdul többet. A horgász szomorú, az eső is elered. Hazaindul, három dobás után. Otthon kis idő elteltével kapros-citromos filét majszol - jóízűen és nyoma sincs benne bűntudatnak.


Konzekvencialevonós-összegzős

A történetek főszereplője egy mindössze másfél méteres botocska 0-3 grammos dobósúlytartománnyal. Nagytestű, szilaj halak fárasztása folyóvízen ezzel a szereléssel igazán pazar élmény, a horgászélmények kiteljesedésének egyik csúcsa. Ehhez a legjobb partner a balin, melyet még ha akadók között, mellett akasztunk is meg, harcmodora miatt biztonságosan fáraszthatunk, ugyanis nem rongyol az akadóba, inkább a nyílt vízre igyekszik, ott remél szabadulást.
Régebben is többször megadatott, hogy domolykózás közben be-beesett körforgóra egy-két példány, de az idei szezon az mindent felülmúl. A hab a tortán, hogy saját készítésű csalival, célzott, tudatos horgászattal, a mázlifaktort lehetőleg nullára redukálva.

Persze ez a módszer nem egy általánosan használható, bárhol bevethető technika - nem is vagyok balin-fanatikus - ,de arra, hogy domolykózás közben színesítsük a napunkat nagyon jó lehetőség. Ráadásul egy olyan vízen, egy olyan szakaszon ahol a balinállomány (még most is, hogy viszonylagosan nagy egyedszámban fordulnak elő a környéken) nem kimondottan jelentős, célzottan balinra horgászni botorság, de legalábbis unalmas... -szerintem.

Sándor Ferenc