Szia! - Megyünk harcsázni?- hangzott a kérdés a telefonban!

Menjünk! -Nem kellett egyikőnket sem győzködni.

Valahogy így kezdődött a nem mindennapi sikerstory. Az előző napokban Tiszafüreden pörköltük magunkat a napon harcsák után kutatva kisebb nagyobb sikerrel, de azért a szívünk mégiscsak a Sajóhoz húzott, azért megbeszéltük lenézünk szerdán hajnalban szeretett folyónkra.

Nem is kellett semmit sem összeraknom otthon, ahogy hazahoztam a cuccomat Füredről úgyis indultam a neki a folyónak hajnalban. A kelés kissé nehézkes volt hiszem az előző nap még a Tisza vizét ütöttük. A pergetés iránt érzett fanatizmusom nem csillapodik, sokan nem is tartanak normálisnak emitt. Ha tehetném, állandóan csak dobálnék.

Találkozónkat hajnali ötre időzítettük. Óramű pontossággal érkezett meg mindkettőnk a megbeszélt helyre. Gázlóruhánkat felkaptuk begázoltunk a vízbe és percek múlva máris csobbantak a wobblerek a vízben. A lehető legpontosabban próbálom a kiszemelt helyre dobni a csalit nem akartam hibázni, feleslegesen zajt kelteni. Lotty… csobban a kis kétrészesem a vízben.

Meleg hajnalunk van ritka is az ilyen augusztus végén, ilyenkor azért elkél néha a polár felső.

Csabi felettem horgászik jó 50m-rel egy törést dobál a csurgó végén. Figyelem, hogy horgászik két dobás között és közben arra leszek figyelmes, hogy egy hatalmas bevágást követően perecben marad a botja és megszólal a fékje. Előző este mondtam neki ,hogy hagyd a csudába a harcsás botot hozd nyugodtan a finom pálcát ha esetleg nagyobbat akasztasz ,majd megoldjuk! -hát itt kicsit kezdtem kételkedni, hogy mi fog kisülni a csata végén.

A hal csak szedte a métereket, elsőre harcsára tippeltem, de Csabi mondta ez nem az lesz ez más, nem csapkodja a zsinórt a farkával. Erős fejrázásokkal próbált szabadulni a hal a szúrós falattól.

Jó tíz perce harcoltak a hal kezdett fáradni és a küzdelem végén egy hatalmas ezüstös test villant meg a felkelő nap sugaraiban

-Ez óriási!- kiáltottam fel! Ekkora süllőt még a Sajóban nem is láttam még közöm sem volt ilyenhez, tavaly a legnagyobb tüskésháti is „csupán” 5kg-t nyomott, de ez nagyobb, szebb és hogy izzik a szeme.

Odaszóltam, segítsek –e, de egy fejrázással jelezte majd ő elintézi, szeretem én is magamnak kivenni a nagyobb halakat így nem kell szidni a haverokat, ha esetleg az utolsó pillanatban menne el a hal.  A botot a hóna alá kapva óvatosan a hasa és kopoltyúja alá nyúlt a halnak és kiemelte. Az örömünk határtalan volt hisz rengeteget dobáltunk a nyáron melegben, esőben, hidegben, de kitartásunkért nem kárpótolt a Sajó, de most igen adakozóvá vált!! A kicsi wobbler mindkét horga fogta, szépen akadt. Hibátlan egészséges süllőkirálynő volt.

Gyors mérlegelés a parton a digitális mérleg 6kg 90dkg-t mutatott, a hal hossza 78 cm és a kerülete 50cm. Jobbat nem is kívánhatna az ember, ha már a Tiszán csak balinokból állt Csabinak a listája most a kedvenc vize kárpótolta, de itt kedves olvasó nem állt meg a sikerszéria igen hát ha egy üzlet beindul.

Reggeli pompában

A sikereken felbuzdulva két nap múlva ismét a Sajón fogadott minket a naplemente, eközben én se voltam rest, azért megáztattam a fahalaimat ismét a Tisza vizébe, de majd azt talán máskor mesélem el… inkább azt a néhány karaktert arra a bronzos halra használnám fel, amit a következő pecánkon fogtunk, de ne ugorjunk ennyire előre.

Naplemente, hűvös este fogadott minket a kötelezővé vált erős kávét még Csabiéknál megittuk és utána ismét a kedvenc vizünk felé vettük az irányt, de már mindketten keményebb bottal indultunk el.

Szokásos ceremónia. Gázló fel csalik elő, vízbe be. Talán 5 perce állok a vízbe még nem dobtam egyet se várom, hogy még sötétedjen egy picit.

Pukk, pukk, pukk hangzik a távolból a számomra oly kedves hang. Odasúgom:

Halottad, eszik, végre rabol?! - de sajnos rövid időn belül síri csend honol a vízen. Na ez is valami kósza hari volt nem is volt annyira éhes.

Talán egy órája vallatjuk, a vizet a hold szépen bevilágítja a vizet, mi a part sötétebb oldalát dobáljuk. Csabinak a kis kedvence a kapocsba én egy Joit kapcsolok fel.

Álmos vagyok nagyon fáradt, lassan egy hónapja vallatom a Tiszát, minden időmet a vízen töltöm, kihasználok minden percet. Napközben pár órácskára dőlök csak az ágyba.

Sajóra már „csak” levezetésként jöttem ki egy kis hónapzáró pecára.

Csabi folyamatosan üti a vizet, de panaszkodik egy koppintása sem volt. Én sem jutottam előrébb csalit cserélünk és a mélyebb régióban keresem a halat társam egy kis Uglyt a rút kiskacsát próbálja ki. Elmondása szerint halat is ad, na meg, ha ez beszakad, ezt nem sajnálja.

Síri csend csak a wobblerek csobbanása töri meg a nagy nyugalmat a parton.

Monotonon dobálok már sajog minden, valahogy nem érzem most a wobblert ábrándozok egy jó harcsáról vagy egy jobb süllőről lelki szemeim előtt már egy termetes harcsát fárasztok és ekkor egy csobbanás töri meg az ábrándozásomat.

- Harcsa?!!!

-Nem! - hangzik a válasz. Ez valami más nagyon más, de megy, mint a miskolci gyorsvonat.

Felkapcsolom a lámpát és akkor látom meg, hogy mivel is van dolgunk.

Ez nem is harcsa nem is süllő… Márna? Nem, ahhoz túl kerek. Ponty, átfut az agyamon, áááá dehogy, az nem lehet, ahogy jön közelebb egyre jobban kirajzolódik a körvonala és hát kérem szépen  ponty, tükörponty . Le is fagy a mosoly mindkettőnk arcáról, hisz azt hisszük, hogy kabátba akadt. Adtam a tanácsokat húzzon pár métert még a halon hadd tudjam kivenni.

És ekkor gyökereztek le a lábaim és törtem ki, hogy ez haver szájba akadt és nagy mázlista vagy, de ezt most hogy vesszük ki? Állunk a Sajó közepén talpig felfegyverkezve se előre se hátra gödrök mindenütt, na, most mi legyen??! Gyorsan odanyújtom a botomat Csabinak és megpróbálom átfogni a hal faroktövét, de rossz ötlet volt. Kicsúszott a hal a kezemből és majdnem s horgot is a kezembe rántotta. Újra próbálkozom, de talán ez az utolsó esély, ha elrontom lehet leakad, ha kirohan újból. Óvatosan a kopoltyúja alá nyúlva kiemelem a hal nyugodtan tűri. Úristen mekkora, ez veri az öt kilót, lehet több is. Szavakat se találunk. Megkeresve a padkát kioldalazunk a partra és gyorsan készítünk néhány fotót erről a fenséges halról. Mindkét horog szabályosan a szájába akadt kétségkívül tudatosan, ment rá a csalira. Elő a mérleg, tippelések következnek ez már afféle rituálé a mérlegelés előtt. Mindketten meglepődünk mikor a kijelzőn leolvasassuk a számokat 6kg30dkg ez igen ez már hal a javából, farokkal együtt 67cm. Igazi sporthal.

Percekig szótlanul nézzük a halat. Valószínű, ahogy hűlt a víz táplálék után nézett és próbálta fehérjeszükségleteit pótolni.

Valahogy nem is volt kedvem ilyen izgalmak után horgászni a helyet is igazán felvertük ezzel a hallal.

Hazafelé végig ez a hal volt a beszédtéma.

Azt hiszem, mikor az ember nem számít rá és csak egy órácskára néz ki a vízre és mikor kicsit megfeledkezik róla és félredobja, akkor válik igazán adakozóvá. Szavunk se lehet ilyen fogások után, perzseltük magunkat a ladikban, fagyoskodtuk hideg hajnalokon, áztatott az eső, de ilyenkor csak rossz arcát mutatták a folyók, de azt hiszem most igen a semmiből felmutatott két fantasztikus halat a kedvenc vizünk a SAJÓ.

 

Írta: Kaczkó „sajomeno” Dániel

 

Fotók: Kaczkó Dániel és Márkus Csaba