Egy wobbler élete

Részletek: Írta: Szabó Zoltán

Valamikor régen, talán 2008-ban, Balu cimborám elcsábított Adonyba, a régen legendás Szalma kutyorba horgászni. Mivel pergetni indultunk magammal vittem, az akkor még igen szegényes műcsali készletem. Előtte kizárólag pontyra horgásztam, ezért nem is hittem a pergetés hatékonyságában.
Megkezdtük a cserkelést. Horgásztársam felkötött egy meggymag formájú és méretű, kék hátú wobblert és elkezdte húzni egy magas szakadt partról. Talán második vagy harmadik dobásra partra segített egy kölyök balint és így tovább…

Talán az ötödik halnál járhatott amikor felajánlotta a csalit hogy próbáljam ki. (természetesen nekem addig egy ütésem sem volt)
Helyet cseréltünk és elkezdtem dobálni a kölcsön wobblert egy bedőlt fa mellé. Mivel ráláttam a vízre és a fahal is a felszínhez közel dolgozott, minden rezdülését láttam és éreztem. Nagyon tetszett, főleg amikor odadurrantott neki az első balin. Ezen a pecán ismerkedtem meg a HUBAL wobblerekkel.
Mivel a kereskedelemben már nem volt kapható, ezért barkács ember lévén, a fejembe vettem hogy készítek magamnak hasonló csalit. (itt szeretném kihangsúlyozni hogy a kihívás és a márka iránti tisztelet vezérelt)
Elkezdődött a munka, öt darab testet faragtam ki, majd festettem és lakkoztam szürkés feketés sügérmintásra.

Sügérmintás első próbálkozás

Elérkezett a kádpróba, de a legnagyobb meglepetésemre az öt wobblerből csak kettő hozta a kívánt mozgást. Kicsit csalódott voltam de azért megkezdtem a tesztelést álmaim folyóján a zagyván. Az első pecán az egyik fahalat elajándékoztam egy horgászbarátomnak, a megmaradt wobbler állandó társam lett, de halat nem adott! Kezdett megrendülni a bizalmam, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve „új ruhába öltöztettem” a csalit: fekete hát, szürke oldal ,narancs has, sárga szem.

Átfestve

Az eredmény megdöbbentő volt. Valószínű hogy jól érezte magát az új ruhájában mert egyre másra fogta nekem a halakat, több kapitális domi elejtéséhez is hozzásegített.

Fénykor

Egy szezon alatt legendává nőtte ki magát (legalábbis számomra). Kezdtem félteni a wobblert, bátortalanabbul horgásztam vele, nem szerettem volna hogy egy vízbe dőlt fa ágán végezze. Már megvolt a helye a vitrinben, de még mindig magammal vittem, mondván hogy ez az utolsó peca.

Így volt ez a minap húsvét hétfőjén is! Ilyenkor a legtöbb normális ember otthon ül a családjával, sonkát és tojást majszol esetleg a locsolkodás fáradalmait piheni ki. Engem viszont hatalmába kerített a vadászösztön. Mennem kellett, a családi békét is kockára téve.
Megcéloztam egy kanyarokkal tarkított szakaszt, ami mostanában jól adta a halat. A folyó itt egy ártéri erdőben folyik, szinte érintetlenül. Autóval lehetetlen megközelíteni, ezért egy jó öt perces séta következett.

Kanyar

Közben összeállítottam a felszerelésemet, a zsinór végére felkötöttem „A WOBBLERT”.
Ahogy megláttam a zagyvát kimértebbre vettem a lépteimet, nem akartam elriasztani az óvatos halakat. Árulkodó jeleket kerestem, bepillantást a vad természetbe.
Sajnos csend volt, vihar előtti csend. A szó szoros értelmében, mert lógott az eső lába, szürke és nyirkos volt a téli álmából ébredő erdő.
Megálltam hát egy jobbos kanyar belső ívén, itt nagy víznél ketté ágazik a folyam és az áradáskor lerakott uszadék fáktól burványlik a víz. Elegánsan csuklóból lendítettem a wobblert a kanyar külső ívébe és hagytam úszni pár métert a sodrással. Mikor a víz tetején úszó csali kifeszítette a zsinórt, finoman indítottam. Talán egy fordulatot tekertem az orsóba, mikor a semmiből egy hatalmas ezüstös test elmarta a halacskámat, a botom spiccét a vízbe hajtotta és szinte akadály nélkül lerántott az egyébként keményre állított fékű orsómról jó pár méter kanócot. Mire felfogtam hogy mi történik, sajnos már késő volt, Az igen csak késett bevágás erejétől, a wobblerem egy bokorban landolt a parton, természetesen hal nélkül. Nem tértem napirendre a történtekkel kapcsolatban. Kibogoztam a fahalat, két hatalmas fognyom volt rajta, és a hátsó horogszem ki volt hajlítva. Akkor jöttem rá, hogy valószínűleg álmaim süllője tréfálta meg a sokat látott csalit.

Sérülten

Mi ebből a tanulság? Mindig az első dobásban van a legnagyobb esély a kapásra. Amíg a csali a vízben van, bárhol, bármikor elkaphatja egy éhes hal. Mindig résen kell lenni, és az adott pillanatban késedelem nélkül cselekedni. És a végén talán a legfontosabb: ha hiszel a wobbleredben és a vízben, ahol horgászol, akkor az eredmény nem várat sokat magára!
A nagy öreg azóta a megérdemelt nyugdíját tölti a vitrinben. Igaz, hatalmas űr tátong a dobozomban. Már készül az utódja…

Szabó Zoltán