Azok a pinka pisztrángok...

Részletek

Írta: Pesze Balázs

Számtalan terv és elképzelés született mire ezt a mostanit ,végre tettek is követhették… Egy igazi jó barát mellé betársulva megtapasztalhattam végre egy pisztrángpergetés szép élményit. Azért mielőtt a dolgok elé szaladnék, ejtenék néhány szót az előzményekről, mert hát a tetteket nálam mindig gondos tervezés előzi meg. Különösen akkor, ha lakhelyemtől ilyen nagy távolságra szólít el az a bizonyos „vadászösztön” …

Történt ugyanis , hogy Ervin barátommal , éppen egy jó kis úsztatós dunai márnázásra próbáltunk telefonon keresztül időpontot egyeztetni. Némi tervezgetés után mielőtt elköszöntünk volna , megkért a koma „te Balu , vegyél ki egy nap szabit erre a hétfőre , nem fogod megbánni” ! Hirtelen nem tudtam mire vélni a felkérést , de miután felvázolta a jó barát , hogy mire is készül mit mondjak , beindult nálam is a vezérhangya. Minden évben rendeznek egy könnyűpergető versenyt a Pinkán , és a gondos szervezés legjobb bizonyítéka , hogy ugyan vad víz ez a kis alpesi folyócska a javából , a versenyt mindig telepítés előzi meg..  A verseny utáni napot szemeltük ki egy jó kis gázlós-cserkelős pisztráng pergetésre. Már jó két héttel előre kiírtam a szabadságomat. Ez a része simán ment a dolognak. Ám az időjárás , rengeteg csapadékkal szolgált azokban a napokban , nem is beszélve arról , hogy jó pár folyónkon megdőlt az addigi árvízrekord. Aggodva nézegettem napról napra a vas-megyei patakok vízállásait. Folyton csak az előző túrám súlyos kudarca lebegett a szemem előtt. Két évvel ezelőtt már egyszer nekivágtam egy vasi túrának. Akkor egy éjszakai kiadós zápor esett az Osztrák határszélen, és reggel mire a Répce partjára értem , csak úgy hömpölygött a „trutyi” a máskor oly tiszta víz helyett. Nem akartam elhinni , hisz előző este a vízállásokon , áradásnak semmi nyoma nem látszott. Reggelre meg simán elúszott, szó szerint elúszott a betervezett domizós peca . Arról nem beszélve , hogy nem kis távolságot elautókáztam a semmiért … Most azonban mást mutatott a helyzet . Míg a keleti és középső országrészben árhullámok tömegei kergették egymást , a vasi vizek szerencsénkre megállapodni látszottak . Az odautazás előtti napokban az időjósok is tiszta csapadékmentes időt jósoltak a hétvégére , minden körülmény összeállni látszott egy jó pecához .Az ominózus hajnalon, alig hagyom el Győr térségét , izgatott hangvételű telefont kapok Ervintől „tapossad Balukám , nehogy megelőzzenek „ … Na más nem hiányzott, tök idegen úton sötétben falom a kilométereket ,és néha belefutok egy két ködös részbe is. Nem beszélve az itteni vadak aktív jelenlétéről az út mentén . Láttam őzeket , rókát , a temérdek apró vadról nem is beszélve . Persze felspanolt állapotomban , nyomom azért ahogy a csövön kifér . Később újabb telefonnal zaklat barátom „ Te Balu a helyiek már hálóznak” … Kis híján leárkoltam ezt hallva , de az utolsó pillanatban esik le ,csak ugrat a koma . Végre a helyszínre érve pironkodva tagadom, immár személyesen, hogy felültem a tréfának. Jót nevetve ezen , készülök vízre szállni végre . Barátomat közben „elnyelte” már a híd melletti töltés . Nem semmi fürgeséggel állt be a híd alatti fortyogó vízbe. Én álmos szemeimet dörzsölgetve , nagy komótosan bújok be a combcsizmámba .Összerakom a botot , kötném fel az első dobásra szánt voblert , erre megint csörög a telefon . Ilyen nincs , menten begőzölök …izgatott hangon von kérdőre Ervin „ Te mit tökölsz még , hozd a fotómasinádat elkaptam az elsőt” . Hűha , ez komolyan hangzik

Rohanok a hídhoz , és lenézve látom ,ez bizony nem tréfa . Ervin. szép szivárványost fogott. Nem semmi kezdet , azt mondja a második dobásra jött …És ekkor még nem is sejtettük a folytatást! No felgyorsultak számomra is az események a fogás láttán .
Visszaszaladtam a kocsimhoz , felkaptam a mellényemet , bot a kézbe és irány a túlpart. Végre óvatosan a vízbe ereszkedtem, elsőre megborzongtam a párás közegtől, no meg a víz sem volt túl meleg.

De a látvány , és a vízben állós peca élménye , feledtette velem ezt rögtön . Sietve dobom az elsőt , dobásom nem sikerült túl hosszúra. És szinte hihetetlen, de alig vontatom egy métert a voblert , máris kapom az első rávágást . És micsoda küzdelem, halam rögtön kiugrik a vízből , forog eszelősen , rázza a fejét , de a voblertől nem tud szabadulni. Épp úgy mint én a varázslattól …hitetlenkedve nézünk egymásra a hallal. Örömöm az egeket verdesi, megfogtam életem első pisztrángját , és ráadásul mindjárt az első dobásra. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába. Horogszabadítás, és némi visszazökkenés után léptünk néhányat lefelé, és már dobtuk is a következőt. Néhány métert lassan lejjebb gázoltunk, dobáltunk nagy önfeledten, élveztük a közeg nyújtotta élményt. Én még mindig az előbbi eseményekről álmodoztam talán . De a következő pillanatban, ahogy egy vízbe dőlt bokor árnyékát elhagyta a vobler, már éreztem is az ütést botomon, és mivel már közel volt hozzám a csali , a tiszta vízben láttam is a pisztráng támadását. Oldalról vágott rá a voblerre. Én meg nyilván a látottak miatt, úgy el bambultam ,hogy elfelejtettem bevágni a halnak. És az ahogyan ilyenkor az lenni szokott, egy fröcskölős mutatvány után le is maradt a horgomról. Na ez jól elijeszthette a többit a környékről. Közben Ervin, talán a kapástalansága miatt, előkotorta a kabala voblerét. Felköti, és elszántan dobja a vad folyásba. Léptünk néhányat lefelé, így folytatjuk. Már jó néhány dobáson túl vagyunk, de kapás egyenlőre nem akadt. Én is vobler váltásra szánom rá magam…Egy ugyan olyan típust kötök fel mint, Ervin, kíváncsi vagyok melyikünknek lesz előbb kapása. Dobok, és már vontatom is vissza az új csalit, azaz csak vontatnám, mert nagyot bólint kezemben a vékony pálca. Most már nem marad el a reakcióm, és rövid de annál harcosabb ellenkezés után már kézben van a következő fogásom. Szép sebes pisztrángnak örvendezünk, Ervin át veszi a fotómasinámat, mondván, ezt meg kell örökíteni. Nem semmi kezdés, mondogattuk egymásnak, még fél óra sem telt el, és már három halat akasztottunk, és persze engedtünk vissza . Izgatottan vártuk a folytatást, de a híd alatti szakaszon nincs több kapásunk, pedig még legázoltunk kb. száz métert.
Nagy nehezen kikászálódunk a meredek rézsün. A híd és a malom közötti mélyebb szakasz vallatására indultunk. Itt nekem csak a szélvíz vallatása jutott , mert a mélység itt nagyon változatos, és félő volt ,hogy a „csutka „ csizmámban „megmérem” a vizet Már egy jó ideje dobáltunk a híd felé araszolva minden eredmény nélkül , mikor Ervin végre egy jó kapásnak vághatott be.

No a botja karikába hajlott rögtön a kezében, és elmondása szerint „mákja volt”, hogy nem mulasztotta el a gondos fékbeállítást. Könnyen szakítás lett volna a fárasztás vége. Hala úgy megugrott közben, hogy én fotómasinára váltottam, és igyekeztem megörökíteni a nem mindennapi élményt. Jó két-három perc fárasztás után, gyönyörű szivárványos pisztráng került elő a felkavart vízből.

Hű micsoda példány, 36 centi csupa izom gyönyörűség. Önfeledt öröm vesz körül minket. Újult lendülettel folytattuk…Sajnos a hídig legázolva nem akadt több kapásunk. Én visszatérve a kocsihoz, némi hűsítő folyadékot vételeztem, és lejjebb öltöztem, mert igen melegre fordult közben az idő.

A koma persze vérszemet kaphatott az előző eseményektől, mert idejét nem vesztegette holmi pihenésre, hanem rögtön feljebb ment, egészen a malom alá , és pergetett tovább. A kis pihenő után ,én is folytattam, és a szemközti parton kezdtem meg a cserkelést a malom irányába. A kapások itt sem sokáig várattak magukra, szinte minden tizedik dobásra, volt érdeklődés. A legtöbb, persze ideges odakapkodás, és ütések formájában maradt meg, az akadás elmaradt.

Így is már–már keserű szájízzel kezdtünk beszélgetni a rengeteg kapásról.
Kicsit „kocka tavi peca” filingje kezdett lenni a dolognak. Mondjuk jobb volt azért ez így , mint ha egy fia halat sem láttunk volna. Közben rájöttünk a valódik okokra, mert kisvártatva, elmaradtak a kapások. Viszont a tőlünk feljebb horgászó helyiek ,szinte folyamatosan fárasztottak. Valószínű az ő állásaik elé vándorolt a halraj. Megint helyet változtattunk, Ervin beállt közvetlen a malomépület alá , én meg vissza álltam a híd alatti húzós vízbe…

Dobáltam a bukó alatti bokorsor mellé, és egy látott rablás fölé dobva megint egy szép sebest levegőztethettem egy fotó erejéig. Mivel a sokadik dobás után is kapás nélkül maradtam a koma után indultam én is a malom alá.
Beálltam a malom tövében a diófa árnyékot adó vízfölé hajló lombjai alá. Ervin közben az előző kimaradt pihenőjét pótolta. Néhány dobást közvetlen a zúgó vízébe ejtettem, de mivel itt nem akadt érdeklődő, így dobtam egyet a csendesebb részbe .Néhány tekerés után tompa ütésnek vághattam be. A védekezésből rögtön tudtam, ez a hal nem pisztráng lesz. Rövid ,de erőszakos fárasztás végén ,szép domolykó feküdt fel a sodrás szélén. Na végre egy kis változatosság a pisztrángrohamok után…

Őszintén szólva ,mikor megláttam, hogy milyen mélyen lehörpölte a kis Hubal voblert nem sok jóra számítottam a horogszabadítás miatt. De szerencsére a kopoltyúja felől sikerült úgy kiakasztanom a horgot, hogy nem sérült nagyon. Némi szédelgés, és egy két fotó után simán elúszott. Reménykedve folytattam, és szerettem volna , ha akad még több domi is, elvégre azért csak ők a kedvenceim. De nem így alakult, itt megint csak a pisztrángok jelentkeztek.
Közben csatlakozott Ervin is. bátran beállt a turbina ki-folyóba, és szépen aprította a zúgóból a szivárványosokat. Érdekes, itt csak ez a fajta jött.

Bemerészkedtem én is a vad folyásba, és akadt azért nekem is egy kisebb.
A megbeszéltek szerint Szentpéterfán a malom alatti csendesebb folyásban folytattuk. Nem titok, szeretünk volna pár domolykót is fogni, és ez a rész igazi domis pálya. Én a jól bevált voblerekkel ,dobáltam, Ervin a túlparton villantókkal próbálkozott. Végül ,kb. fél óra próbálkozás után én két kisebb dominak örülhettem , Ő pedig három halat fogott, majd engedett vissza. A trehányságom miatt ezekről már csak telefonos képek készültek. Én marha szinte teljesen lemerült fényképezővel érkeztem. Azóta is bosszant ez a tény, szerettem volna a vízről is sok szép képet készíteni. Na majd legközelebb!
Talán az éhségünk, vagy inkább a perzselő meleg itt némi pihenőt parancsolt. Elhatároztuk, megnézzük a vaskeresztesi-hídról a paducvonulást. A halőrtől kaptuk a fülest.

-gyönyörű látvány a hídról figyelve a milliónyi paduc villanás-
Valóban élményszámba ment a nem mindennapi jelenség. Innét a vasi szövetség „palótájába” indultunk, egy finom ebéd reményében. De előtte még megálltunk a zúgó mellett „dobni egyet”…Itt megint csak első dobásra megfogtam a túra halát -mármint számomra ez maradt a legkedvesebb emlék- egy szép egészséges sebes pisztrángot.

Közben sajnos az idő nagyon elszaladt.
A kellemes ebéd után, megegyeztünk „ez a túra sem múlhat el úgy, hogy a mindkettőnk által legszebbnek tartott felsőcsatári malom alatt nem horgásztunk„…Itt is beálltunk a jónak vélt helyekre , de sajnos azok már halat nem adtak. Ki tudja talán egy ilyen levezetés a legjobb, így nem volt olyan nehéz hazaindulni. Engem sajnos az idő múlása indulásra késztetett, előttem volt még a majd háromszáz kilométer hazaút…

Ha összegeznem kellene a túrát:
- Egy életre szóló élménnyel lettem gazdagabb, megismerkedhettem a magyar halfauna két újabb tagjával. Bátran állítom, a legharcosabb halak ezek a pisztrángok, semmihez nem hasonlítható, már a kapásuk sem, hát még az azután produkált „verbli” Azt hiszem a Pinka folyó is meglehetősen egyedi szépséggel rendelkező környezet. Nagyon szép élményt jelentett az első vízben gázolós horgászatom ebben a közegben. Ezek után ahol csak tudok beállok majd a vízbe…
Ha idén nem is , de jövőre remélem újra összehozunk itt Ervin barátommal egy hasonló bulipecát.

Pesze Balázs