Ultralight sügerek

Részletek

Írta: Sándor Ferenc

 Nanománia

Már jó ideje élvezettel hallgatom, olvasom Gpepp nick-néven ismert fórumtársunk kedvcsináló beszámolóit, mely beszámolók főszereplői a sügerek. Ezért, s mert a környékbeli folyóvizek gyakorlatilag horgászhatatlanok egy ideje, nem volt nehéz igent mondanom, mikor Pali barátom invitált egy borsodi sügeres körútra.

Csali arzenálom már csak és kizárólag házi készítésű wobblerekből áll, melyek elsősorban domizáshoz készültek; vakargattam is a fejem, hogy mivel fogok  én pecálni. Nekiláttam hát, a megbeszélt horgászat előtt pár nappal és faragtam gyorsan két duci 2,5cm "hosszú", agresszív veretésű, crankbait jellegű műcsalit.

A kádteszt alatt derült ki, hogy lebegőre sikerült besúlyozni őket. Ráncigálós, megállítós technikához a legjobb - gondoltam.
Viszont egyfolytában azon járt az eszem, hogy az olvasottak alapján a sügerek előnyben részesítik a különböző gumicsalikat a wobikkal szemben. Nem igazán hagyott nyugton ez a gondolat, és elővettem a spájzból a nemrégiben kapott pici, 1 grammos fejjel szerelt jighorgokat. Áttúrtam a légykötős ládám és azon agyaltam, mit is lehetne az ott talált cuccokból kihozni.
Első körben valami sötét féregszerűségre gondoltam; Wolly Bugger! - jött a gondolat. Gyorsan kötöttem két egyszerűsített verziót. Mikor pakoltam visszafelé a ládába, megakadt a szemem egy köteg sárgászöld polipropilénen. Rögvest utána néztem a neten a jigeknek, és az ott talált bucktail-, marabu jigek alapján csináltam egyet az élénk színű poliból.

Évek óta nem horgásztam állóvizen, célzottan sügérre meg még egyáltalán nem; izgatottan vártam hát az indulást. Kíváncsi voltam arra is, hogy a csalijaim megállják-e a helyüket ebben az új szituációban.
A célvizekről csak annyit tudtam, hogy hínarasok felett/között, stéglábaknál, nádasok mellett kell majd pecálni, ezért indulás előtt egy picit szigorítottam a szerelésen. Vékony fonott került a dobra, arra egy titánkaria közbeiktatásával fél méternyi 0,20-as fluorcarbon előke - hogy a Rapala-fül alkalmazásáról ne kelljen lemondjak. A pótdobon vadiúj 0,16-os monofil feszült...

Össze-vissza frontos, beborulós-kiderülős, olykor szeles időben, dél után indultunk valamivel; a pecára fordítható időt ez erősen korlátozta, ugyanis nekem este nyolcra mennem kellett dolgozni. Az úticél fixálása az autóban történt, három szóbajöhető tó merült fel, mint lehetőség. Kompromisszumos megoldásként úgy döntöttünk, hogy mintegy kirándulás jelleggel megnézzük mind a hármat, kicsit horgászva mindegyiken. Valamint még út közben eszembe jutott az is, hogy a pótdob bizony otthon maradt.

Mikor megérkeztünk az első célállomáshoz, az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület kezelésében lévő egyik bányatóhoz, szinte tátva maradt a szám. Egy zegzugos öböl képe tárult elénk, mely öböl itt-ott nádsarkantyúkkal volt szegélyezve. Valamint a magas partról elég egyértelműen látszott a polaroidon keresztül, hogy lyukakkal, tisztásokkal tarkított hínármező lepi szinte az egészet, a felszín alatt kb. fél méter mélységben. És micsoda halmozgás!
Hatalmas pontyok fordultak a víztetőn és ugrottak, balinok cirkáltak, apró halak hada nyüzsgött mindenfelé.

Egy szimpatikus nádsarkantyú előtt próbálkoztam, több tisztás volt a hínármezőben előttem, elérhető távolságban; igaz ezek a tisztások is inkább csak olyan asztalnyi mérettel rendelkeztek.
Próbálgattam a különböző típusú, színű wobblereket, de kapásig nem jutottam; sőt még egy követésig sem.
Ekkor feltettem a sárgászöld jiget. Elkezdtem húzogatni magam előtt a kristálytiszta vízben. Egyenletes húzásra jött mint egy csutak, bár nem is vártam mást; de mikor elkezdtem röviden rángatva vezetni, életre kelt. Gyönyörűen hullámzott, pulzált, szinte élt.
Egy hátránya volt csak, mégpedig az, hogy kis súlyának, és viszonylag nagy légellenállásának köszönhetően alig lehetett dobni. Most szembesültem igazán a ténnyel, hogy mennyire hiányzik a vékony monofil.
Az első kapásra sem kellett sokat várni. Épp áthúztam egy hínárcsomón a jiget s hagytam süllyedni, mikor is koppant a határozott kapás. Ezt még határozottab bevágás követte, melynek következtében egy 10cm körüli sügér(ke) szinte elzúgott a fülem mellett.

Tetszett ez a hely és még jó pár dobást rászántam. Ezek egyikén még az ütő is megállt bennem, akkora sügér követte ki a csalit csaknem a partig. Ezek után itt már nem történt akció - hacsak az nem, hogy egy rohadt nagy tőponty előttem vagy két méterrel húzott át az egyik tisztáson -, ígyhát elindultunk szépen, bejártunk egy darabkát a tekintélyes méretű tó partjából. Az egyik helyen a partra merőlegesen a lehető legmesszebb bedobott, majd visszafelé ringatott/rángatott csalit határozott koppintással állította meg... egy naphal.

Szinte hihetetlen szinekben pompázott; meg is lepett, nem gondoltam ilyen fogásra. Kár, hogy nem igazán nő nagyra nálunk ez a jövevény; biztos sokak kedvence lenne ez a színpompás gyönyörűség.
Megdobtunk minden utunkba kerülő nyiladékot, de halat itt már nem fogtunk, akció viszont volt bőven. Pali barátom twisteréről folyamatosan húzogatták a halak a gumit, de nem sikerült megakasztania egyet sem. Az én jigemet bőszen rohamozták az apró sügerek, naphalak, sőt egy esetben termetes vörösszárnyúak attrocitálták. Az agyam akkor ért forráspontra, mikor egy nádsziget elé ejtve a csalit, egy kisebb domi jött utána, s csak akkor iramodott el, mikor kiemeltem a vízből a csalit.
Nem unatkoztunk, az idő szaladt, indulnunk kellett.

Nem sokat kellett utaznunk, pár kilométernyi távolságban helyezkedik el egy másik bányató, amelynek kezelője szintén az ÉMHE.
Tele stéggel, hínarassal, pici nádszigettekkel a part közelében (ezek szerintem csak a mostani magas vízállásnak köszönhetően váltak szigetté). Amerre csak néztem, mindenfelé potenciális haltartó helyeket láttam. 
A legközelebbi nádsziget sarkát megcélozva első dobásra fogtam egy kis sügeret.

A fogás után elindultunk szétnézni; Pali balra, én jobbra. Végigdobáltam az útbaeső stégeket, s hamar nyílvánvalóvá vált, hogy kapást csak a stégek, nádasok árnyékos oldalán lehet kicsikarni. S bár csak egy lemaradásig jutottam, akció az volt bőven. A kisebb sügerek és naphalak (egyszerűen lenyűgözött ezen halak agrasszivitása) folyamatosan csipkedték, kalapálták a kis szőrpamacsot. Talán a második stégig jutottam, mikor Pali megjelent a hátam mögött egy szép sügérrel a kezében. 
-Lefotózod? - kérdezte kaján vigyorral a szája sarkában.

Naná, hogy lefotóztam. Megkérdezte, hogy adjon-e twistert, de ezt köszönettel elhárítottam, s mentünk ismét a magunk útjára.
Rádöbbentem közben a fonott kontra könnyű jig egy másik hátrányára, mégpedig arra, hogy nem tudom leengedni a csalit a megfelelő mélységbe. Ha esetleg tök laza zsinórral le is tudtam koccantani az aljzatra, mihelyst megkezdtem a bevontatást, egyből felrántotta a zsinór vízközé a műcsalit.
Eldobálóztam, elszórakoztam az apróságokkal, mikor is elkezdett az ég beborulni. A borulattal együtt rákezdtek a balinok is. Eszméletlen tombolást végeztek, itt is, ott is buffant a víz. Hamarosan megcsörrent a telefon a zsebemben; Pali volt az, akivel időközben több száz méterre kerültünk egymástól. 
- Gyere ide, beindultak a balinok! - szólt izgatott hangja.
- Itt is. - feleltem, de azért elindultam felé a parti sétányon.
Juszt sem szereltem át, maradtam a kis zöld bojtnál és mikor ahhoz a stéghez értem, amin még nem horgásztam - hisz az ellenkező irányba mentem - de Pali már megpergetett, elkezdtem vallatni.
A harmadik vagy a negyedik úszóstégnél jártam, már majdnem beérve társamat, mikor azt vettem észre, hogy a felém ringó jig mögöt és mellett mint két tankocska, két zömök sügér közelít. A parttól kb másfél méternyire viszont mint a nyíl vágódtak be a stég alá - valószínüleg megláttak.
Kinyújtott kézzel pont elértem a spiccel azt a távolságot kis csutka botommal és elkezdtem mártogatni. Ötödik-hatodik ilyen emelem/süllyesztem fázisnál egy aranyló villanás a stég alól - PING! - és már csavarodott is a bot spicce a tartás alá. No, itt a nagy sügér, gondoltam... egészen addig, míg ki nem húztam rejtekéből és nem csinált egy szaltót, elárulva magát, hogy ő bizony nem egy szép sügér, hanem egy kis csuka.

Miután szépen visszakerült a vízbe, időközben odaérő barátomtól megtudtam, hogy méretes sügerét ugyanitt fogta. Dobtam még itt egy párat, de sajna telibe találtam a stéget, úgyhogy rá kellett másszak a műcsaliért. Mivel eléggé inog ez az alkalmatosság, gondoltam kapás egy ideig itt már nem lesz, úgyhogy tovább indultam. Kis szőrpamacsomat is levettem, mert mostmár elkezdtem félteni, hogy beszakítom (szegényt gyorsan utólérte a vitrin-szindróma) és feltettem helyette egy rikító színű 5cm-es felszíni wobblert.
Erre volt 2-3 kapásom, de olyan halaktól, amelyek alig voltak nagyobbak a fahalnál.
Pali közben folyamatosan abajgatta a balinokat; eredménye mindössze egy kapás volt beesőre. Megbeszéltük, hogy hamarosan indulunk. Az utolsókat dobtuk, mikor azt vettem észre, hogy egy szebb balin vált ki egy nádfok takarásából és egy hínárszegély mentén komótosan lavíroz. Elédobtam a wobblert, rá is mozdult, de a beinduló csalitól olyan méla közönnyel, szinte flegmán fordult el, hogy majdnem belepirultam.

Sajna indulnunk kellett, ha még a harmadik tavat is meg akartuk nézni; márpedig megakartuk.
Nem is telt bele sok idő, már a partján áltunk, hisz ez a víz is Miskolc vonzáskörzetében található.
Időnk már nem sok volt, bő fél óra. Úgyhogy kutyafuttában megdobáltunk egy közeli partszakaszt. Akció itt nem volt. Volt viszont olyan mozgás, csobogás a nádasban, mintha egy marhacsordát hajtottak volna bele. Meg volt küsz, felhőben; annyi snegót egy helyben még nem sokszor láttam. Láttunk továbbá egy-két emberes rablást is. De mivel érdemi esemény nem történt, és élményekel telve voltunk, könnyű szívvel indultunk haza.

Igaz, csak egy pár apró halacskát fogtunk, de úgy érzem, pazar napot zártunk. Szép vizeken voltunk, halbőséget láttunk (nagyon sok pontyugrást, mozgást, balinrablást, és mindhárom vizen domolykókat, vörcsiket), jól szórakoztunk. Kell ennél több? Na jó, egy pár nagytestű sügeret bevállaltam volna.

A kis műcsali elkészítése nagyon egyszerű:

Egy megfelelő méretű horgot befogtam a satuba, alapkötést csináltam. A bandázs hossza mindössze 3-4mm.

Levágtam egy tincs polipropilént.

A tincset egy sűrű fésűvel jó alaposan kifésűltem.

Felkötöttem az anyagot úgy, hogy a tincs közepére kerüljön a horog és a "szőr" kb. 1-1,5 cm-nyit lógjon túl a horog öblén. Jó erősen átbandázsoltam, és elkötöttem.

Újra átfésültem, majd lelakkoztam a kötést. Kész is.

Sándor Ferenc