Váratlan fordulat

Részletek

Írta: Szaniszló Zsolt

Már régóta terveztük Hac-al, hogy leviszem az egyik, kissé távoli vízfolyásra, ami igazi domitanya lehet.

Végeredményben az egyik holtág kifolyója, de meglehetősen hosszan kanyarog a Dráva felé, néhol meglehetősen mély, tele bedőlt fával, meredek alámosott parttal.

Már az utunk is elég viszontagságos, mert rég jártam erre, és elsőre rossz úton megyünk be. Bár az is az árokhoz vezet, de azt a részt nem ismerem, és semmi jele nincs, hogy lennének arra helyek, így visszafordulunk. Már nyakig sárosak vagyunk, mire kitalálunk a megfelelő útra.

Sajnos a gabona táblákon keresztül nem vezet be semmi ösvény a jó szakaszra, így kerülővel megyünk a Drávába való betorkolásához. Mire ideérünk ver a víz minket, és már talán a fejünk búbja is sáros. Itt látunk úszni egy szép márnát, ami kicsit felvillanyozz minket, hisz ilyen megpróbáltatások után már illene halat fognunk.

Elindulunk felfelé valami helyet keresve. Ami nem egyszerű feladat, mert nincs kitaposva egy árva ösvény se, a mellig érő gazban, gabonában törünk előre. Ahol kicsit ritkásabbnak tűnik a vegetáció, ott megpróbálunk bemenni a vízig, hátha találunk egy leállót. Bár a legtöbbször csak a meredek part fogad minket, sok helyen 4-5m mélyen kanyarog a víz, felejtős a peca. Azért ha nem is túl sokat, de találunk pár helyet ahol tudunk horgászni. Hagyom Hac-ot kibontakozni, végtére ő vendég. Pár kapása van is beesőre, de a domik szinte csak a túl oldali parti sávban tartózkodnak, nem akarnak közelebb jönni. Nagy nehezen egy pici azért összejön neki. Egy darabig csak nézem Hac ténykedését majd én is neki állok dobálni. Pár lekövetésem van, de halat nem sikerül fognom. Nagyon finnyásan táplálkoznak a domik. Rablást nem is látunk. Így vándorlunk helyről helyre. Bár a legtöbb időt az új hely megtalálása veszi igénybe. Mikor az egyik helynél Hac szól, hogy óvatosan menjek be.

Csodálatos látvány tárul elénk. A szemközti víz fölé nyúló fa alatt vagy 20 kisebb nagyobb amur hűsöl. Egy darabig csak nézzük őket, de aztán észrevesszük, hogy nem véletlenül állnak a fa alatt. Mert, ez nem egy akármilyen fa, hanem egy eperfa, és a vízbehulló gyümölcsökre vadásznak. Nem épp amurozni készültünk, így nincs is nálunk erősebb felszerelés csak domizni való. És semmi olyan amivel akár az epret fel tudnánk kínálni. De, Hac-nak váratlan ötlete támad, megpróbálja a kisebb wobblereket közéjük dobni, hátha rámozdulnak a beesőre. Miközben Hac lekúszik a víz szélére, én fent maradok a magas parton, így jobban megtudom figyelni a halak mozgását, szinte páholyból figyelem az összes akciót. Rögtön az első dobásra kimozdul több is, de kicsit messze esett be tőlük, így csak követik egy darabig. Mindenesetre biztató kezdet. Amint közelebb esik be a wobi szinte azonnal tűnik is el egy amurszájban, de ez még nem akad meg. Mivel egy egész nagy csapat van jelen, így nem kell sokat várni az újabb akciókra, pár kikövetés után, újabb kapás, és ez most már akad. Rohanok Hac segítségére, mert nem éppen egy apró jószággal akadt össze, legalábbis a szűk helyhez és a felszerelés erősségéhez mérten. Hiszen csak egy domis bot volt nála és a dobon is csak 20-as zsinór. Ráadásul a fárasztást tovább nehezítik, hogy elég sok bedőlt fa szűkíti az amúgy se túl széles árokban a küzdőteret. Túlságosan kár volt sietnem, mert még jó ideig eltart a fárasztás, és ráadásul a merítőt is vagy 500m hagytam tőlünk, mert lusta voltam cipelni. Így marad a kézzel történő kiemelés. De, ehhez szinte dögre kell fárasztani a halat. Hac-al együtt végig izgultam az egészet a kapástól a fárasztásig, és most, mivel rám hárul a kiemelés, azon izgulok, hogy el ne rontsam. Hisz szinte a nehezén túl vagyunk, de ekkora halat még nem szedtem ki kézzel, és amur felépítése se igazán olyan, hogy könnyen meglehessen fogni. De, szerencsére minden rendben zajlik, partra kerül a hal. Azon nyomban már ketten is hasalunk rá, mert a szűk placcról félő, hogy visszaugrik a vízbe. Gyorsan megpróbáljuk felvinni a magas parton, mert fent több a hely, hogy nyugodtan tudjuk fényképezni, mérni.

Ez se egyszerű mutatvány, mert még cucc nélkül se egyszerű itt felmenni, nemhogy egy jókora hallal a kézben. Kézből kézbe adogatjuk a halat és szinte araszolva próbálunk felkapaszkodni, ha nehezen is, de lassan feljutunk. Jöhet az önfeledt öröm. Hisz gyönyörű a hal, és nem kis teljesítmény volt a hozzá képest finom felszereléssel partra segíteni és nem utolsó sorban, hogy pergetve jött. Minden dicséret a szemfüles horgászé. Hisz barangolt, kereste a halat, majd mikor megtalálta őket, kifigyelte, hogy miért vannak ott, mit esznek. Majd felmérve a helyzetet, a nála lévő eszközöket figyelembe véve, egy váratlan húzással megpróbálta őket műcsalival becsapni. Ami sikerült.

A vizeink nagyon sok meglepetéssel és sok-sok újabb információval láthatnak el minket, ha hajlandók vagyunk nyitott szemmel járni, és fogékonyak lenni a leghajmeresztőbb dolgokra is. Mert, aki figyelmes, annak előbb utóbb a víz kitárulkozik és egy-két csodálatos részletét felfedi a kíváncsi szemek előtt. Bár egy egész emberöltő is kevés, hogy kiismerjük minden szeszélyét. De, ez így van jól, mert tartogat még meglepetést. Hogy, mikor futunk bele egy újabb csodába? Azt nem lehet tudni, de ne adjuk fel a reményt.

Hac amur fogása után többször is visszatértem a helyszínre, hogy a saját bőrömön is tapasztaljam az amurfogás élményét. De, a legnagyobb élmény mégis az marad , mikor Hac megfogta az első pergetett amurt. Mert, az váratlan fordulatként jelent meg. Hisz nem rá készültünk, és nem gondoltuk volna, hogy műcsalival is meg lehet fogni őket. De, meglehet. A saját fogások is nagy élmények maradtak, de itt már készültem rájuk, faragtam nekik wobblert, erősebb felszereléssel mentem és így sikerült nekem is többet horogvégre kerítenem, sok-sok sikertelen akció mellett. Teljesen más megvilágításba helyeződött az amur horgászat nálam. Hisz eddig sohase kergettem őket, még nem is fogtam egy darabot se belőlük. Most meg többet is, ráadásul pergetve. Az a tény, hogy műcsalival is meg lehet fogni őket, máris más színbe tünteti fel őket. Nagyon más.

Lassan lecseng az eperszezon, de jövőre újraérik, most már tudatosan ott leszünk és kergetjük az amurok. De ha, közben esetleg a közeli holtágon napozó amurokat látok, akkor közéjük is gondolkodás nélkül befogom dobni a wobblert. Hátha.