Egy kezdő legyes naplójából
- Részletek
- Írta: Sándor Zsolt
Így lehetne ezt az irományt címezni, ha gyakorlottabb író lennék(és lenne naplóm), ám az itt(a blogon) olvasott remekbeszabott írások láttán hamar elszáll az ember önbizalma. Hogy miért ragadtam mégis klaviatúrát? Köszönetképpen! Talán elsőre szentimentálisnak tűnhet a dolog, de Itt mélyebb betekintést kaphattam a tagok által képviselt és hozzám is közel álló életformába, sallangmentesen, önzetlenül, élvezetes stílusban. Az idetévedő vándor számára igazi oázis ez a blog. Nem is volt más dolgom, mint megvenni az interneten egy legyező kombót, elballagni a Kaland-ba , megvenni a Fefe által felsorolt kellékeket a domis légykötéshez, kiválasztani a megfelelő horgászvizet és többi jött magától. :)
A történet elejét vissza kell vinnem péntek délutánig, mikor is Szkály kapitánnyal a szombati „lájtos” pergetést tervezgettük telefonilag. Szokott időben, szokott helyen, a szokott búzasörömet kortyolgattam. Az asztaltársaság egy része már nem volt szomjas, és épp hazafelé tartott, én még nem éreztem a késztetést, szívesen lötyköltem volna még egyet, mikor is észrevettem, hogy az asztalról eltűnt a telefonom. Ennek fele sem tréfa, bár tudva tudtam, hogy nagy baj nem lehet, idegenek nem matattak nálunk, a kocsma sem olyan, hogy bármitől tartani lehetne, az önmagunk teherbírásának túlbecsülését leszámítva. Szerencsére a reggeli találka időpontját és helyét már megbeszéltük, és tisztáztuk, hogy célunk az Ipoly.
A tavaly őszi csukainvázió után kíváncsian vártam az idei tavaszt, hogy szeretett kis folyóm mennyire sínylette meg azt a temérdek mennyiségű csukát. Hát idei első horgászatom alkalmával rá kellett jönnöm, hogy semennyire. Idén elég későn állt be a víz, így április vége lett amikor is azt mondhattam, hogy most már érdemes domira próbálkozni. Azon a héten délutánra jártam dolgozni, így délelőtt tudtam kijutni a Zagyva partjára.
Szuhaparti bogarászás
A vízbe szakadt ágú terebélyes tölgyfa törzse mellett guggoltam meglapulva, a bot a kezemben, az orsó dobjáról finom ívekben futott le a sodrásba vetett fahal után a zsinór. A zavaros, tovaszáguldó vizet fürkésztem, de a zsinór vége beleveszett a kávészín homályba. Finoman, hangtalanul váltottam vissza a felkapókart, és pár pillanat múlva a kifeszült zsinór végén határozottan éreztem az apró műcsali veretését, a spicc finoman vibrált a hullámzó felszín felett. Minden izgalmamat féken tartva csigalassúsággal tekerni kezdtem az orsót, időt hagyva a mélyben lapuló ragadozónak. Az alig 10 méternyi medence felénél járhatott a wobbler, amikor mintha valamiben megakadt volna a remegés. Bevillant a bevágás mára zsigerekbe ivódott mozdulata, megálljt parancsoltam azonban kezemnek. Csak egy ág, vagy gyökér a mélyben… Már azon kezdtem gondolkozni, hogy talán a meder túlsó részen úsztatom le a következő dobást, amikor…
A kezdet
”
Az utolsó pillanatban