Horgászat egy elfelejtett vízen 2. rész

Részletek

Írta: Szabó Zoltán

Horgászat egy elfelejtett vízen  2. rész  avagy egy wobbler születése

Pergetés. Különleges módja a halfogásnak, szerintem a legizgalmasabb. Pláne ha az ember maga készíti a csalit. Az így fogott halak értéke megsokszorozódik. Talán ezt csak az érti meg, aki a sajátjával horgászik. Műszaki ember lévén, számomra a pergetés egyet jelent a wobbler készítéssel.

Természetesen én is az alapoknál kezdtem, először nagynevű cégek wobblereinek a másolását próbálgattam több-kevesebb sikerrel. A mai napig, ha kezembe kerül egy korai darab, megmosolygom magam. Nagyon sok időt eltöltöttem a műhelyemben  mire kezdtek hasonlítani a wobblereim az eredetiekhez. Mikor már nem volt kihívás faragni egy másolatot, egyre inkább kezdett foglalkoztatni egy saját, akár egy adott vízre és halra specializálódott csali elkészítése.

Amikor elkezdtem horgászni a Hajtát, rögtön körvonalazódott bennem a lehetőség, talán ez az amire vártam. Egy extrém víz, telis tele kihívásokkal, az eddig megszokottól eltérő körülményekkel, és nem utolsó sorban közel az otthonomhoz.

Ami a halfaunát illeti, zömében csuka. Hogy számszerűsítsem az adatokat, e sorok írásakor tizenhárom horgászaton vagyok túl (ami legtöbbször egy két órát jelent) húsz darab csukát ejtettem el, tizenegy fárasztás közben lemaradt, és tíz darab sügért (horgásznaplómban pontosan vezetem a történteket). Pici csalikkal kezdtem horgászni, de a csukák aktív jelenléte miatt nagyobb wobblerekre váltottam, kizárva ezzel a sügérek fogását, pedig rendkívül szórakoztató rájuk pergetni.

Viszont történt egy furcsa kaland, ami mellett kár lenne szó nélkül elmenni.  09.17.-én történt reggel hét órakor. Egy picit magasabb volt a víz a szokásosnál. Az esőzés nyomta meg, de az ominózus reggelen már lassan apadt. Sejtelmesen opálos volt, valahogy éreztem benne a halat. A már-már szokásosnak nevezhető helyen kezdtem a horgászatot, a híd és a befolyó között. A megérzésem beigazolódni látszott, két csuka és egy sügér jött a híd alól. Mivel egy picit hangosra sikerült a fárasztásuk, helyet váltottam. A befolyó elé mentem és folyással szembe dobtam a pici Hubal klónt. Amint elérte a kanális vonalát hatalmas kapást éreztem, és ezzel egy időben egy tekintélyt parancsoló arany pikkelyes test fordult a felszínen, és megindult folyással szembe. Nem akartam hinni a szememnek, vadponty a csukák között, szájában a wobbleremmel, nem lehet igaz. Pedig igaz volt! Ennek a fele sem tréfa, gondoltam, miközben a hal nyargalt fölfelé, tudomást sem véve az orsóm fékjéről. Vészesen távolodott, ezért ráfogtam a dobra. Rögtön szakított. Szomorúan vontam le a konzekvenciát, vadvíz, vad halak!

Na de térjünk vissza a csukákhoz, a kis vizecske fő lakóihoz. A hazánkban őshonos „krokodilok” a gyorsan növő halfajokhoz tartoznak. Ha megfelelő táplálék áll a rendelkezésükre, akkor már a második évben elérhetik az egy kilós súlyt. Alkalmazkodó képességük rendkívüli, szinte bármilyen élőhelyen megtalálhatóak. Kizárólag nappal vadásznak, legtöbbször lesből támadnak. Étlapjukon leginkább a vörös szárnyú keszeg, bodorka, sügér, és akár kisebb saját fajtársai is szerepelhetnek. Rendkívül falánkak, testüknek egyharmadát meghaladó méretű halat képesek elnyelni. Jól látnak, színérzékelő képességük bizonyított. Mint a legtöbb ragadozók, ők is a betegesen vergődő, támolygó prédát részesítik előnyben. A patakon, a vízinövényekkel sűrűn benőtt, sekély padkákon állnak, és a picit mélyebb mederágyban elsuhanó kishalakat szedegetik.

Ezen információk birtokában próbáltam elkészíteni azt a wobblert, ami méretében, formájában, színében, mozgásában, úszási tulajdonságaiban leginkább megfelel a patak és a csukák támasztotta követelményeknek.

A wobbler anyagának balsa fát választottam. Ugyan puhább, mint az abachi, de szerintem jobban fog mozogni a belőle készített csali. A drótvázhoz 0,7 mm-es rozsdamentes acélhuzalt használtam. Ami a méretét illeti, próbáltam az átlagos táplálékhoz igazítani, így lett 56 mm. Ugyan ismerem a mondást: nagy csali, nagy hal, mégsem mentem hat centi fölé. Egy három-négy méter széles patakon nehéz bedobni diszkréten egy tenyeres wobblert. A csobbanása elriasztaná az amúgy is óvatos halakat.

A formavilága leginkább egy pocakos keszegre hasonlít. Tapasztalataim szerint a csukák jobban támadják a duci „shados” wobblereket, mint a karcsú „minow” csalikat.

A színvilágban inkább a természetességre próbáltam törekedni. Két árnyalatot készítettem, egy zöldes és egy barnás tónusút. Mindkettőt hologramos szemmel. Nagy hangsúlyt fektettem a vörösre, a vért látják benne, ezért fogós. Fogok készíteni egy rikító színűt, ki tudja miért, valamikor csak ilyennel lehet fogni. Olyan mozgásút szerettem volna, ami lassú vezetés mellett is intenzíven veret. Ezt az aránylag nagy felületű terelő nyelvel értem el, és ezért hajlítottam homorúra. A wobbler mozgékonyságához az is hozzájárul, hogy a vontatószem és a nyelv között kicsi a távolság. A sekély víz miatt a nyelv dőlésszöge 50-fok lett, (minél kisebb a nyelv által bezárt szög, annál inkább mélyre törő lesz a csalink) ezt találtam optimálisnak. Beragasztottam két darab BB-s sörét ólmot, aminek több funkciója is van. Az első és legfontosabb, ha megállítjuk a bevontatást, akkor a csali lassan emelkedik, enyhe sodrásban megtartva egy helyben veret, szinte lebeg. Ezt azért tartom fontosnak, mert minél tovább tudjuk a csalit a csukák vélt tartózkodási helyén tartani, annál nagyobb esélyünk lesz a kapásra. A másik szempont: -a csali súlyának növelése, a dobási tulajdonságok javítása. Nem távdobásra gondolok, hanem pontos dobásra, ennek itt döntő jelentősége van! És talán még egy plusz, ami a többlet súly mellett szól: -az esetek 70%-ában úsztatom a wobblert, mert lehetetlen dobni a növényzet miatt. A nagyobb súlyt könnyebben viszi a sodrás a kívánt helyre. Egyébként 8-as VMC Spark Point horgokkal szerelve 4,5grammot nyom. A horogszemek kialakításakor arra ügyeltem, hogy a horgok véletlenül se tudjanak a nyelvre vagy egymásba akadni.

Végezetül annyit fűznék hozzá, hogy valószínűleg a kereskedelemben is lehet hasonló csalikat vásárolni, sőt jobbakat. De én mégis a sajátomba fektetem a legnagyobb bizalmat.

Senkit nem akarok kioktatni a csukákról és horgászatukról, ezt nap mint nap megteszik a szakemberek, csupán a saját elképzeléseimet próbáltam leírni és anyagba önteni. Csoda csalik nincsenek, ezt minden tapasztalt horgász tudja. A szituációk állandóan változnak, van hogy a wobbert eszik, van hogy a gumit. Azok az eredményes horgászok, akik a változó körülményekre rögtön reagálni tudnak. Ez a csali talán egy lehetőség lehet a sok közül…

Végül, de nem utolsó sorban egy videó, amit Feri barátommal készítettünk a csali születésének kulisszatitkairól:

Üdvözlettel: Szabó Zoltán