f m
Copyright 2024 - All right reserver! pecavilag.hu 2007-2017

Sügerezni tanulok I. rész

16 Péntek délelőtt hazafelé tartottam a busszal, és csukott szemmel, talán félálomban a délutáni pergetést tervezgettem: „a csukák kapókedve mostanában nem az igazi. Lehetne balinozni az élő folyón, de az vízállásfüggő, és most az sem  a legoptimálisabb. Talán sügerezni kellene?” Csupán felesleges, kósza gondolatok voltak ezek, mert a tervem már jóval korábban, előző este megszületett.

 

 

 

 

01

Talán csukázni kellene... ?

02

Talán balinozni... ?

Már korábban is elgondolkoztam egy kiadós sügerezésen, de sehogy sem tudtam rászánni magam. Először a csukák miatt vetettem el az ötletem, majd a tilalom alól szabaduló balinok rohamozták wobblereimet. A sügerezés csak egy ötlet maradt, még annak ellenére is, hogy a legutóbbi horgászataim alatt az élő folyón is sikerült néhány csíkos rablót becsapnom, ráadásul az egyik aktuális „balingyilkos” wobbleremmel.

03

04

05

Az igazi elhatározás horgászcimborámnak, Jankónak köszönhető, aki hét közben, munka után két délutánt is a pergetésnek szentelt, és egy csukázás közben fogott véletlen sügér után, elővette a nála lévő legkisebb twistereket. Mondanom sem kell: rátalált a sügerekre.

06

A véletlen sügér

Az első horgászaton 6 sügeret sikerült becsapnia, majd másnap 12 darabig jutott, persze a csíkos vitézek mellé csukák is társultak szépszámmal (jóval több, mint sügér), de a főszerep most nem pályázhattak. A dolog azért nagyon érdekes, mert tavaly ebben a holtágban csukázás közben mindössze egyetlen egy sügeret sikerült fognom (az általam legkevésbé kedvelt, ezért ritkán használt műcsalival, egy körforgóval)

07

Az élménybeszámolót hallgatva és a képeket nézegetve nekem is megjött a kedvem egy kiadós sügerezéshez. El is döntöttem, hogy a hétvégén kizárólag az agresszív, kis ragadozókra fogok horgászni. Utólag bátran állíthatom, hogy jól döntöttem, annak ellenére, hogy nem fogtunk se rengeteg, se kapitális példányt, de nagyszerűen szórakoztunk, és rengeteg tapasztalatot szereztünk a vadvízi sügerezésről.

Jankó első kétnapi tapasztalataival szeretném kezdeni:

A megfelelő méretű csalival is csak a megfelelő helyen tudunk sügeret fogni. Egy ilyen csukáktól hemzsegő vízen ez az akadókat, de még inkább a part meletti ½ - 1 méteres sávot jelentette. Ennek több oka is lehetett. Az első, hogy rengeteg potenciális táplálékot jelentő babahal úszkált a szélvizekben.

A második, legfőbb ok, hogy egy ilyen zárt holtágban, minden bizonnyal a sügerek is előkelő helyen szerepelnek a csukák étlapján. Így csak a partszéli sekélyben tudnak valamelyest elrejtőzni, az őket tápláléknak néző nagyobb példányok elől. Ez lehet az oka, annak is, hogy itt egyáltalán nem bandáznak a sügerek. Nem volt olyan hely, ahol egymás után több sügeret is sikerült volna kifogni.

A Jankó által használt nyerő csalik egyértelműen az apró twisterek voltak.

08

09

10

11

12

Ilyen képek nézegetése után nem volt kérdéses, hogy nemsokára én is a sügereket fogom üldözőbe venni.

Péntek délután, a megbeszélt időpontnál negyed órával hamarabb, negyed 2-kor Jankó már az ajtónkban állt. Gyorsan összekaptam magam, és már indultunk is horgászni. Gyönyörű napos idő fogadott,de mint később kiderült, ez csak nekünk tetszett.

13

Szikrázó napsütés és tökörvíz

Az első két óra különösebb izgalmak nélkül telt el. A korábbi nyerő helyeken most csak egy-két lekövetést kaptunk. Jankó a bevált apró twisterekkel pecázott, én pedig megpróbáltam az újonnan beszerzett relax kopytoimmal sügeret fogni. Ez sajnos nem sikerült, mindössze néhány bugyli csábult el az apró, de annál élénkebb falatra.

14

Azon gondolkodtam, hol lehetnek a sügérek, amikor elértünk a holtág árnyékos oldalára. Egy vízbe dőlt hatalmas akadó mellett kezdtem el pöckölgetni a sügerek miatt visszatett mann’s twisteremet. Közben Jankó is megállt közvetlen mellettem. Az első két dobása rögtön két csukát eredményezett. Egy apró, zöld twisterek között tárolt, félig meddig átfestett gyöngyház színű twisterrel sikerült becsapnia őket, a nap hátralevő részét is ezzel a csalival horgászta végig.

15

Úgy tűnt az árnyékos részen sokkal több a hal, mert második dobásomra nekem is kapásom lett. Megérkezett az első várva várt sügér.

16

Sajnos a következő rövidebb szakaszon nem sikerült semmit sem fognom, nem úgy Jankónak, aki elkezdte akasztgatni a csukákat. Egyértelműen látszott, hogy a tűző nap elöl ide, az árnyákos partszakaszra húzódtak a halak. Persze a kicsi horog miatt nagyon sok volt a lemaradása, de neki volt kapása, nekem meg nem. Feltettem újra a kis sárga kopytot, és a következő helyen első dobásra megfogtam a következő sügeremet. Elég apróság volt, de örültem neki, mert végre megvolt a kis kopyto első sügere.

17

Nem kellett sokat várnom a következő kapásig se. Végre egy szebb 18 centis sügeret sikerült becsapnom.

18

Innentől felpörögtek az események. Jankó sorba fogta a csukákat, ha jól emlékszem 12-ig jutott, közben sikerült túljárnia két kisebb sügér eszén is, és egy szebb példány lefordult a horgáról. Én 7 csukánál, és 5 sügérnél álltam meg. 1 kivételével mind a kopytóra jött.

Elindultam hát visszafelé, hogy a nagy akadót, ahonnan az első sügeret fogtam, még körbedobálhassam. Első dobásra akasztottam egy jobb csukát, de az lemarad az apró horogról. Második dobásomra újra kaptam egy agresszív ütést, de nem akadt. Harmadik bevontatásra megismétlődött az előbbi hirtelen koppintás. Bevágás után minduntalan a faágak közé akart menekülni a megakasztott ragadozó. Az erős védekezés alapján csukát gyanítottam a zsinór végén, de legnagyobb meglepetésemre egy majd 25 centiméteres erőtől duzzadó sügér volt a tettes.

19

Gyönyörű, sötét színezetű sügeremmel az éppen akkor érkező másik horgászcimboránk, Jani meg is örökített. Visszaadta a fényképezőgépet, és gyorsan az első két dobására akasztott két csukát. Mire Jankó is megérkezett a holtág végéből, addigra visszaengedtem a gyönyörű színezetű sügeret, de a képeket nézve leolvasható volt az arcáról, hogy a közeljövőben jövünk még ide kizárólag a sügerek kedvéért is.

Másnap délután egy rövid 2 órás pergetés erejéig édesapámmal meglátogattunk egy jóval nagyobb holtágat, de nem sok sikerrel jártunk. Az első 10 percben egy félig elsüllyedt csónak mellől akasztottam 3 kisebb sügeret, melyből csak 2 lett meg, majd a horgászat hátralevő részében, édesapámhoz hasonlóan kapásig se jutottam.

20

A víz szinte forrt a sok rablástól, igaz, azok kivétel nélkül a babahalak millióit zavargászó arasznyi balinok voltak. Talán pont a hihetetlen táplálékbőség miatt nem sikerült becsapnunk a ragadozókat. A rövid 2 órás horgászat közben teljesen beborult az ég, ez kellő indok volt, a nem túl eseménydús pergetés feladásához.

21

A part melletti ritkás növényzet és rengeteg akadó tökéletes terepnek tűnt a sügerezésre, ráadásul a horgászat elején becsapott sügerek is nagyszerű horgászatot sejtettek. A totális kapástalanság nagy csalódás volt, de ne legyen az ember telhetetlen, így is nagyszerű élményekkel, és értékes tapasztalatokkal lettem gazdagabb.

Marcsó Zoltán

Képek: Sonkoly János, Marcsó Zoltán