Skandinávia gyöngyszemei - 4 rész

Részletek

Írta: Horányi József, Nagy Gábor

Csak néhány órát aludtam, amikor csörgött a vekker. Lendületesen csaptam a telefonra, hogy elnémítsam, és akkor furcsa fájdalmat éreztem a tenyeremben. Megpillantottam a kezemet, és azonnal felállítottam a diagnózist. A korábbi napok evezéseit követően, a kapát is csak interneten látott tenyerem közepén, apró vérhólyag képződött. Amikor egy kisollóval kifakasztottam a sebet, álmosságom hamar elszállt. Ekkor még nem gondoltam, hogy a nap folyamán, ennél több vérrel is fogok találkozni. Ha tudtam volna, akkor talán el se indultunk volna a horgászatra…

Ahogy Gábor látta:

Majdnem fél órát autóztunk, amikor megpillantottam a tavat. A buszt közvetlenül a parton parkoltam le. Hurrá, legalább nem kell cipelnünk a motyót! Az apró jelek, csónakházak, csónakok és trollingozó horgászok, azt sejtették velünk, hogy véget ért a szüzek birodalma, és egy nálunk megszokott szétcsapott vízhez értünk. A kezemet kímélve, motorokat szereltünk a kikészített csónakokra, egy közeli csónakházból kihoztunk egy súlyt és vízre szálltunk. Marci egy benzines motort kapott, amivel szaggatva a habokat, pillanatok alatt elérte a meghorgászandó öblöt. Mi Józsival a szembeszélben, 30 librás elektromos motorral, fél tized csomóval próbáltuk elérni a szélárnyékos helyeket. A negyed órás úton volt időnk mérgelődni, hogy miért ilyenkor kell nekünk horgászni? Nem győzőm hangsúlyozni, hogy a Skandináv nappal és éjszaka között csak annyi a különbség, hogy éjjel nem fúj a szél. Piotr Piskorski agyonidézett mondata jutott eszembe, és le is nyugodtam tőle. No wind, no pike!

A csendes lapos részen, az eddig megszokottakkal ellentétben, keresni kellett a halakat. Amíg Józsi a vassal a nádat vallatta, addig én a bevált Slidert cibáltam a sekélyesben. Most nekem indultak meg először a halak, igaz a csali méretéhez képest, ezek is csak Takta méretűek voltak, vagy kisebbek. Óránként súlyra fogtunk tíz kilogramm csukát, de szívesen lecseréltük volna, ha csak három óránként fogtunk volna egy nagyot.

A negyedik napon is állandó kérdés volt, hogy hol vannak az igazán nagy halak? A választ hamar megkaptunk, ugyanis egy közelben sleppelő csónak, egy jó nyolcvan centis krokodilt emelt be. Valószínűleg a kutyáknak viszik haza, mert már villant a tőr horgász kezében. (Szerintem fogorvos lehetett az illető) Rövid idő után mi is helyet váltottunk, és tanulva az északi kollégáktól, nekifogtunk a vontatásnak. Nem ragozom tovább ezt a horgászmódszert, mert szerintem nagyon unalmas. Lényegében Józsi a nap minden vontatása során a csónakba húzott egy apróságot.

Az orkán erejű szél miatt hamar otthagytuk az új horgászhelyünket, a kölcsön kapott Sliderral együtt. Minden rendes horgász ellenőrizni szokta az előke és a kapcsok állapotát, de én nem tettem meg, így messzire repült a Salmo, ki tudja hol állt meg.

Ilyen szép színű bodorkát, még életemben nem láttam. Sőt ez volt életem első pergetett bordrija. Akkor a megszámlálhatatlan svéd csuka mellett, ennek az apróságnak örültem legjobban.

Ahogy Józsi látta

Ez a kirándulás egy dupla tóhoz vezetett, amiket egy hangulatos kis sekély csatorna kötött össze. Az idő gyönyörű, csak a szél tombol rendesen. Marci ki is nézte, a szembeni nádcsücsköt, mi pedig Gabival egy magas nádas előtti szélvédett sávot kezdtük el vallatni. Nehezen indult meg a csuka. Még nekik is reggel van. Gabi a Sliderrel szedeget, én a nádas mélyét dobálom a bokorugró villantókkal. Az ezüst szín túl harsány, ezért még otthon befestettem feketére az egyik oldalt, és egy piros szem motívumot is rajzoltam bele. Eddig jól teljesített. Látszik a festék kopáson is.

Az egyedüli hátránya, az 50 százalékos akasztási ráta. A kapások csupán felét tudjuk kivenni a fárasztások végén. Szépen lassan becsúszunk az átkötő csatorna lapos torkolati részéhez, ami azt eredményezi, hogy a sekély vízen jobban látszik a kapások előkészülete, élvezetesebb a horgászat. Nem mondhatnám, hogy nagyon szaporázzuk őket, de azért minden beállásból szedünk egyet-kettőt. Nem nagyok, olyan ötven-hatvan centisek. Az látszik, hogy a kanál hulló mozgására jön a több rávágás, nem pedig a húzási fázisra. A villantót egyébként úgy mozgatom, mintha gumihalaznék, így jobban át tudom fésülni a teljes vízoszlopot, meg kevesebb is a leakadás. Ha gyanús a dolog, abba hagyom a húzást, és vagy a saját súlyától kiakad a csali, vagy egy picit pöccingetni kell, és így kapom vissza a műcsalimat. Ilyet még a túrán nem vesztettem. Olyan vehemens is akad közöttük, aki  a fárasztás közben kipattanó kanálra még vissza fordul és még egyszer utána vág. Mintha meg sem szúrta volna a horog. Egy nagyobbat motorozunk, és hogy ne teljen üresen az idő, a süllyedő jerk csalimat fennhagyom, kicsit trollingozni fogok vele.

Egy tíz perces vontatást követően le is veri egy csukesz, de ez sem kiemelkedően nagyobb, mint társai. Egy szép, bedőlt fás, tökleveles sekély részhez érünk, végig látszik a meder. Most a Zaltot teszem fel. Jobban tetszik, mint a Salmo, mert a rántásra, az orr kiképzése miatt enyhém letör, és ha hagyom, akkor szitálva, és nagyon lassan emelkedik. Nagy rikító szem motívuma is van, amit már egy kicsit le is koptattak az elődök.

Eddig a hosszúkás alakja miatt túl nagyméretűnek találtam, és keveset dobáltam vele, de hátha lehet szelektálni vele. Négyet szedek ki az öbölből vele, de egy sincs 60 centi fölött. Ebédre hív minket a vezér csónak, megyünk valamit sütögetni. Menet közben megint trollingozunk, és a kikötés előtt leveri a Zaltot egy mohó csuka. Étkezés után a ritkás erdőben nagyon szép, legalább nyolcvan centis csuka tetemet látunk félig elfoszladva. Kár érte.

A délután hosszú motorozást követően a felső tó erdő alatti nádsorát célozzuk meg mindahányan. Szélcsendes, és elég hosszú pálya ez mind a három csónak elfér. Nem akarom részletezni, de olyan pergőtüzet kapunk, hogy csak úgy szedegetjük a halakat. Gabi le is áll forgatni, mert olyan biztos a kapás, hogy alig van eseménytelen forgatás. Mindig el tudja kapni a kapás pillanatát. 

De most jön a kuriózum. A csendesedő estében a felszínen itt-ott szedéseket látunk. Gabi serényen kis wobit tesz fel, mert kisebb pisztrángokra gyanakszunk, de nem. Gyönyörű színü bodorka veri le a csalit. Ez sluszpoénnak a végére jó. Sajnos a végén még trollingozva akasztok egy jobb csukát, amit kapkodva, hiszen a szél éppen a csatorna melletti sekélyesbe akar minket tolni, nem rendesen a kopoltyú alá befogva szabadítom meg horgától. Meg is van az eredménye. Át tudom érezni, milyen egy csukának az akasztás, hiszen a hármashorog egyik ága a kezem húsába landolt. Nem részletezem, megismerkedtem a svéd egészségüggyel, és megkapom a tetanuszomat is. Így jár a kapkodó horgász. Nincs az a kis csuka, ami ne tudna úgy mozogni, hogy véletlenül ne tudná az egyik horogágat a horgászba húzni. Számomra ez a mai nap slusszpoénja!

Horányi József, Nagy Gábor