f m
Copyright 2024 - All right reserver! pecavilag.hu 2007-2017

Sügérmánia

00 Sügérmánia

Nagyot fordult velem világ az utóbbi pár évben. Hat évvel ezelőtt, bár időnként dobáltam műcsalikkal, még egy rendes pergető botom sem volt. Igazi finomszerelékes horgász voltam. Aztán egyszer gondoltam egy merészet és belevágtam a pergetés, gyönyörű, de igen nehéz műfajába. A kezdők szerencséje velem volt, így aztán annak ellenére, hogy semmilyen segítségem nem volt, eredményes voltam. Gyönyörű, pergetve fogott csukák pecsételték meg végleg a sorsomat. Innentől aztán elindultam a lejtőn.

 

 

Újabb, és újabb pergető botok, orsók, műcsalik. Eleinte csak csukára dobáltam, de gondolva egy merészet célba vettem a domolykókat is. Ekkor már éreztem, hogy túl meredek ez a lejtő, késő már visszafordulni. Domolykózás közben aztán megfogtam az elő sügéreket. Rájöttem, hogy nekem, ennek a halnak a kinézete, agresszív viselkedése nagyon tetszik. Elkezdtem a hiányos szakirodalmat bújni, megfelelő műcsalikat vásárolni. Egyre többször sikerült sügért fognom, sokszor olyan helyekről, ahol régen nem is gondoltam volna, hogy van. Eljött az idei év, és a lejtő szakadékká vált, amibe belezuhantam. Elkapott a sügérmánia!

12

Téli sügér                                                                            Nyári sügér

Mint már írtam is hamar átrágtam magam a hiányos szakirodalmon a sügérfogással kapcsolatban. Rájöttem, hogy ezek cikkek, nem sokat fognak segíteni. Olvasással nem lehet a gyakorlati tapasztalatot helyettesíteni. Bár többféle műcsalival fogtam kis csíkost, egy kiemelkedően eredményes volt. Az apró plasztik csalikkal, sokkal több sügért fogtam, mint bármi mással. Így aztán teljesen elmerültem, a kis twisterek és gumihalak birodalmában. Szerencsére jöttek a sikerélmények is, tehát úgy éreztem jó úton járok.

 

34

Sügér a Gajából …                                                                  …és még egy

56

                 Hoppá ez nem sügér                                                   Szinte alig látszik a szája sarkában a kis gumi

77

Ez sem sügér, de azért nem sértődtem meg…

Arra is hamar rájöttem, hogy téves az a megállapítás, hogy az apró gumik csak a fenék közeli régiókban eredményesek. Könnyű fejjel vízközt is eredményesek lehetünk velük, és nem kell azon sem meglepődni, ha a sügér helyett jász, vagy domolykó, süllő, vagy csuka kívánja meg a lebegő plasztik csodát. Az is hamar nyilvánvalóvá vált, hogy közel sem olyan egyszerű sügért fogni, mint ahogy én az elképzeltem az elején. A kis csíkos vitéz rajokban jár, vadászik, és pont ezért, sokszor kilométereket gyalogolhat az ember, mire rábukkan egy ilyen rajra. Az igazi nagy példányok a szakirodalom szerint magányos vadászok. Szerintem ez a megállapítás sem mindig igaz. Ősszel, mikor a szokásosnál is nagyobb rajokba állnak össze, ha szerencsénk van, ott lapul az év óriása a sok aprócska csíkos között.

89

Ha egyszer megtalálok egy rajt…                                                         …akkor…               

1011

…nincs megállás                                                             Jönnek és jönnek…

1213

Kisebbek…                                                                                     …és nagyobbak

1415

A kedvenc gumim                                                            A kis hal is hal

1617

A Robinson szigetek…                                                         …sok szép sügért rejtenek.

1819

             No meg csukát                                                            Hatalmas vadállat a Malom csatiból

2021

Sok sügér van ebben a kis vízben                                                     Van olyan, hogy nem…         

2223

…a megcélzott halfaj…                                                                 …akad a horgunkra.

2425

Még egy a Robinsonról                                                   Vékonyan akadva

26

Mohón torokra

Már elég szép eredményekkel büszkélkedhettem, amikor betört hozzánk a drop shot őrület. Egy darabig csak hallgattam a barátaim sikerélményeit, aztán úgy döntöttem kipróbálom én is. Először a csukák fogásában hozott forradalmi változást, de tudtam, hogy sügérre is igen eredményesen alkalmazható. Pár darab ugyan beesett csukázás közben is, de mivel nem találtam a környékünkön elég apró drop shot gumit, túl sokat nem sikerült zsákmányul ejtenem. Aztán egy decemberi napon, a Velencei-tó lett a célpont. Reggel eleinte a pici twistereimmel próbálkoztam, de túl gyors volt a legkisebb fejjel is a lelassult sügéreknek. Hirtelen ötlettel a kis twistert szereltem meg drop shot módon. Ez bejött! Egyik kapás a másik után, sajnos sok volt köztük az apró, de mégis jó szórakozás volt. Jövőre, jaj nekik!

2728

Sügér drop shottal a Velencei tóból                                  Ebből a kis sarokból jött a legtöbb

2930

         Ennek jól akadt                                                                       A legszebb aznapról

3132

A legkisebb                                                                                  Az utolsó

 

Az idén a sok munka meghozta a kívánt eredményt. Több sügért fogtam, mint eddig egész életemben. Bár tudom, hogy még bőven van mit fejlődnöm, úgy érzem, jó úton járok. Lassan vége ennek az évnek, felmerül a kérdés, mi lesz jövőre? Én tudom…
A sügérmánia folytatódik!!!
33

Hát lehet őket nem szeretni?


Írta: Pintér Péter