f m
Copyright 2024 - All right reserver! pecavilag.hu 2007-2017

Balatoni finompergettyű

00 Balatoni finompergettyű

Hatalmas változáson esett át a horgászattal kapcsolatos kellékeim tárháza, ahogy a horgászati szokásaim is igen sokat változtak. Az UL egy teljesen új dimenzió kapuját tárta ki előttem, és most már teljesen bizonyos vagyok benne, hogy ezt a módszert nekem találták ki. Olyan halfajokat fogtam vele az elmúlt fél évben pergető módszerrel, amiről pár éve még azt sem tudtam, hogy lehetséges e egyáltalán.

Két szereléssel is próbálkoztam az év során, amiből az egyik boton már túladtam, jó volt, de lesz jobb is. Az érte kapott wobblerek pedig bőven megérték a bot árát. A másik botot szerintem mindenki ismeri már az oldalon, nem fogok róla ódákat zengeni, de én nagyon megszerettem. Amennyi és amilyen halakhoz segített eddig az alatt a rövid idő alatt amióta nálam van, az alapján csakis szuperlatívuszokban tudok beszélni róla.

 

 

Korábban ódzkodtam a mono madzag használatától pergető horgászattal kapcsolatban, de ehhez a kis bothoz igencsak illik, és eddig összesen két halvesztésem volt amiatt, hogy a zsinór elszakadt. Az egyik a saját hibámból, a másik egy kagylótelep végett. Az a három csuka, ami megtépett nem tartozik ebbe a kategóriába, mivel ez a felszerelés a 16-os monoval nem igazán csukára rendeltetett. Bár egy kis szerencsével, és ügyességgel, ha szájszegletbe akad a horog azt is meg lehet fogni vele. Egy ideje már nem vagyok lusta a fluorcarbon előke használatára (bár az sem életbiztosítás), persze azóta csuka nem jelentkezett.

Szóval a finom felszereléssel fogott halak a következők:

          A sügér, mint sokan tudjátok a legnagyobb kedvencem. Ebben az évben rengeteget sikerült már elkapnom közülük. Volt köztük sok 20 centi feletti példány, voltak 25-ösek, és egy 28-as is. Remélem idén sikerül átlépnem a 30 centis álomhatárt. A 20 centi feletti példányok sokszor csukát megszégyenítő módon küzdenek a szabadságukért a tartások alá, vagy a hínármezőbe menekülve.

 

01

 

02

 

03

 

04

 

05

 

06

 

Ha domolykót nem is, de pár szép sügért azért sikerült patakon is csípnem. Ezek közül talán a legszebb:

07

Kedvenc sügér csalim a Pecavilág tagok által megismert kopyto gumihal 3,5 centis változata (néha a nagyobbat is ütik), illetve a berkley nimfája lett. A twisterek egyenlőre nálam nem működnek annyira, mint ahogy azt szerettem volna, de még eljöhet annak az ideje is.

          A süllő fogása partról nem egyszerű főleg a klasszikus pergető módszerekkel a nagy vízfelület és a rengeteg táplálékhal miatt. Hát még akkor, ha a táplálékhalak egyik napról a másikra eltűnnek! A süllők gyakrabban csábulnak el a fenekező szereléken felkínált élőhalra, döglött halra, vagy halszeletre, mint bármelyik műcsalira (bár ezt a tézist idén többször is sikerült már megcáfolnom). A  móló falában található mélyedésekben, a móló lábánál azért mindig megbújik egy – egy példány, ami az általam használt vertikális technikával gyakran átverhető a sügérnél is bevált csalikkal. Nem kell itt hatalmas példányokra gondolni, 34 centis volt eddig az általam ezzel a módszerrel elkapott legszebb süllő. De az UL cuccal élvezetes ezeknek a halaknak a fárasztása is.

 

08

 

09

 

10

 

11

 

-          A süllőhöz szorosan kapcsolódik a Balatonon a kősüllő horgászata is, mivel a két halfaj nagyon sokszor azonos élőhelyen fordul elő, de főként a süllő kisebbje keveredik a kősüllők közé. A kősüllő - ha lehet ilyet mondani egy halra - talán szebb is, mint a nemes rokona. Gyönyörű sötétkék, vagy olykor fekete csíkjai ámulatba tudják ejteni a horgászt, az embert. Kövesre, és nemesre nekem leginkább a csíkos kopytók váltak be, abból is főként a narancs – piros, zöld – fekete, sárga – piros variációk, a nagyobb méretben pedig az utolsó előtti süllős képen látható szín a nyerő, néhányat csíptem közülük nimfával, és tubbal, illetve más színekkel is.

12

 

13

 

14

 

15

 

16

 

17

 

18

 

19

 

20

 

21

 

          A balin. Első UL balinomat, mint korábban már olvashattátok sügérezés közben kaptam el, ami egy kicsit a szerencsének is köszönhető. Bár a felismerés, hogy valami hajtja vízközt az ivadékokat mindenképpen azt erősíti meg bennem, hogy folyamatosan figyelni kell a vizet horgászat közben, és ha kell tudni kell váltani. A többi UL balin egy nagyon szép reggelen esett wobblerrel, az azóta már elcserélt bottal. Mindenképpen érdemes pici wobblerekkel is próbálkozni abban az esetben, ha a balin közel tartózkodik, vagy sok a babahal, esetleg ívik a küsz a part szélében.

 

22

 

23

 

24

 

25

         A csuka nem egy kifejezetten UL hal, de beesik néha sügérezés közben. Eddig 3:2-re vezetnek velem szemben, de ha megjön az UL drót revansot szeretnék venni rajtuk mindenképpen.

 

26

 

27

         Vörösszárnyú keszeg. Egy halfaj, amit pergetve korábban csak egyet tudtam elcsípni csukázás közben körforgó villantóval. Mostanában, ha tehetem, és olyan helyen horgászok, ahol tudomásom van az előfordulásukról célzottan pergetek rájuk. Az elsőt Fefe által készített bogár verte át, azóta többet fogtam már nimfával, és citromsárga minitwisterrel. Az igazi nagy vörös még várat magára, de remélem már nem sokáig.

 

28

 

29

 

30

          A naphal a másik olyan halfaj, amit el nem tudtam volna korábban képzelni, hogy megfogható pergetve. Az első, és egyben eddigi legnagyobb 19 centiméteres diszkosz kinézetű példányt sügérezés közben fogtam nimfával, azóta többször horgásztam rájuk célzottan gumival, és a már említett bogárral is. Elég masszív halacska, gyönyörű színekkel, kár, hogy nem nő meg nálunk nagyobbra, ha már betelepítették. A nálunk megfogható méret is elég agresszíven tud védekezni, pont ezért az erejét hamar felőrli.

 

31

 

32

 

33

 

34

 

35

A felsorol halakon kívül sikerült még egy folyami gébet és egy karika keszeget is csípnem gumival a finompergetős horgászataim alatt. Ez összességében 7 halfajt jelent, amiből több olyan van, amit korábban pergetve nem fogtam, és vannak olyanok is, amikre sokkal eredményesebben tudok horgászni a finom felszereléssel.

Amik még váratnak magukra, és a Balatonon van esély megfogni őket ezzel a finom módszerrel a különböző keszegfélék, elsősorban a bodorka, a garda, és ami nagy vágyam az a pergetett ponty. A vágyak közé tartozik még jó pár halfaj, ezekre a Balatonon nem igen számíthatok, ilyenek a domolykó, a jászkeszeg és a pisztráng.

Úgy gondolom, hogy azért tud eredményes lenni ez a módszer a Balatonon is, mert talán annyian még nem űzik, és ez egyfajta újdonság a halaknak is. Eddig egyszer fordult elő, hogy nem vittem magammal a finom szerelést amióta megvan, de nagyon megbántam, mivel ha mással eredménytelen vagyok, sokszor akkor is kihúz a csávából. Az utóbbi időben pedig sokkal többet horgásztam ezzel a módszerrel, mint bármi mással.

Végezetül egy kis videó egyveleg, amelyben minden egyes kiemelten felsorolt halfaj megtalálható.

 

Görbüljön Mindenkinek!