Pecavilág

Domolykók bűvöletében

Részletek: Írta: Gendúr Viktor; Találatok: 7503

Domolykók bűvöletében

Valamikor kisgyermekkoromban kezdődött... Nagyszüleim Nagygomboson laktak, a nyári szünidőt mindig itt töltöttem. A háztól alig száz méterre folyt a Zagyva, és emlékszem gyerekfejjel a fürdőzések adták a folyó legnagyobb élményeit,de amikor édesapám egyszer elhívott pecázni nagyon megtetszett amit csinál. Felszerelése egy"lengyelpiacos"bakelitszínű 4m-es spiccbot, egy darab finom monofil zsinór, egy kisebb horog és egy saját készítésű parafa úszó volt. Kiballagtunk a partra és ahogy néztem a vizet nem tudtam elképzelni, hogy ebben mit akar fogni. Megkérdeztem tőle: van ebben hal? Kaján vigyor ült az arcára és kimért higgadtsággal azt felelte: szoktam fogni.

Elővett egy gyufás skatulyát és igen nagy gyakorlattal fogott bele vagy 15db szöcskét. Kinyitotta a botot felrakta a szereléket és egy húsos szöcskéz tűzött a horogra, majd így szólt: most odamegyünk a vízhez de nézz a lábad elé, mert ha nagy zajt csapunk akkor nem sok mindent fogunk. Elindult én pedig szinte a nyomába lépve haladtam, bár nem volt egyszerű mert csak fele akkorát tudtam lépni mint ő. Ahogy odaértünk végignézett a vízen és csak egy karjelzéssel jelezte, hogy menjünk tovább. Haladtunk lefelé a folyón, majd egyszer csak megtorpant és mutatta hogy maradjak egy helyben. Én nem hallottam és nem is láttam semmit, de gondoltam ő biztos tudja mit csinál. Halálos csendben ment le a vízig olyan testtartással mint amikor a macska az egeret közelíti, és ahogy odaért vízre lebbentette a szöcskét. Bár előtte soha nem horgásztam mégis éreztem hogy bizseregni kezd a hátam és izgulni kezdtem.

Láttam hogy leúsztatja amennyire csak bírja még a karjának kinyújtásával is növelte ezt a távot, aztán óvatos kiemelés újabb úsztatás, de most már láttam hogy néha visszatartja a szereléket. Az egyik ilyen mozzanatnál a kis parafa úszó szinte torpedóként szántani kezdte a vizet a folyás ellenében, majd a nád felé indult. Apám hátra mormogta: megvan! És már ült is a bevágás, a bot meghajlott és hallottam a zsinór hangját amint szeli a vizet, meg közben azt is hogy a szívem a torkomban dobog. Ekkor kaptam a kézjelzést hogy menjek oda hozzá, ami nem is volt olyan könnyű mert a lábam szinte zsibbadt és egyben remegett is az izgalomtól. Valahogy odaértem és most már teljesen testközelből nézhettem a küzdelmet. Csodálattal néztem amint azzal a nagy bottal teljesen higgadtan és nagy gyakorlattal fárasztja a halat. Türelmetlenül toporogtam és mondtam neki hogy vegye már ki, de ő csak annyit mondott, majd ha elfáradt, nem szabad erőltetni.

A hal csak ment nem nagyon akart fáradni de azért már egyre feljebb forgott, néha kivillant a hátúszója meg a farkát is láttam egyszer egyszer a felszín felett. Talán egy perc telhetett el amikor a vízből egy nagy száj bukkant elő és hatalmasat szippantott a levegőből, majd egy termetes hal feküdt fel a vízre, én pedig elbűvölten néztem torpedószerű testét, szép piros úszóit és nagyra nyitott száját. Egyszerűen gyönyörű volt.

Apám odahajolt és egy határozott tarkófogással partra emelte a kb. 1,30kg-os halat. Kérdeztem tőle mi ez?Fejes domolykó válaszolta, mire én azt gondoltam hogy ilyet nekem is fognom kell. Aztán egy darab gallyat tört az egyik bokorról és kioperálta a mélyre nyelt horgot, majd a kezembe adta a domit és mondta hogy engedjem vissza. Hát nem visszük el? - kérdeztem, mert így senki nem fogja elhinni hogy ekkora halat fogtunk. Fogunk még többet is válaszolta mosolyogva. Nem volt mit tenni, leguggoltam és szép óvatosan beleengedtem a vízbe közben a tenyeremen tartva. Pár slukkot szippantott az oxigéndús vízből, majd megindult és eltűnt a víz alatt. Aztán továbbindultunk és ahogy az ígérve lett tényleg fogtunk egy jó pár darab testes domit.

Így jártam ki apámmal sokszor amíg annyira felcseperedtem hogy én magam is kipróbálhattam ennek a csodás halnak a horgászatát. Eleinte ezzel a módszerrel próbálkoztam úgy próbálva ahogy apámtól láttam és fogtam is elég sok domit, de valahogy a nagyobbak elkerültek, olyanokat soha nem sikerült fognom mint amilyeneket apám fogott.

Ezért döntöttem úgy hogy kipróbálom a pergetést, amiről ekkor még elég keveset tudtam. Beszereztem egy 2m-es teleszkópos botot, egy kis orsót és pár darab körforgó villantót. Persze ezt azután hogy elolvastam Ferenczy Dénes-Dr.Hunyadi Attila: Különféle halaink és horgászatuk című könyvét, amit apámtól kaptam. Szóval megvolt a felszerelés, már csak ki kell próbálni. Nagyon korán terveztem a kimenetelt de olyan korán nem volt se vonat se busz, úgy döntöttem kerékpárral megyek. Aszódon lakom és a Hatvani részre szerettem volna menni, mert nekem ez volt a legközelebb.

Teljesen sötétben indultam, mert nem szerettem volna lemaradni a pirkadatról. Hát sikerült korán indulnom mert megérkezésem után még vagy másfél órát várni kellett világosodásig. Ahogy a Hatvani hídhoz értem azt láttam hogy nem látom a Zagyvát akkora a pára. A töltésen bementem a Nógrád patak befolyáshoz, és ott lementem a vízig. Gumicsizma hiányában a derékig érő vizes fű már pár lépés után eláztatta a lábamat a nadrágommal együtt. Nem baj itt vagyok még időm is van, addig hallgatózok hátha hallok valami lelkesítő hangot. Egy örökkévalóságnak tűnik mire elkezd egy kicsit világosodni az ég alja, de még ezt a pici fényt is kihasználva próbálom összeállítani a felszerelést. A pára átáztatta a pulóveremet is, a szemem majd kiesik annyira homály van, de valahogy csak sikerül összeszerelnem. Odaállok a víz széléhez és most már pirkad, de a pára akkora hogy eltakarja a vizet. Nembaj várunk. Közben kezd feléledni a víz és hallok egy két biztató loccsanást, de dobni még nem tudok mert a pára tartja magát. Valahonnan egy kis szellő libben és odébb tessékel egy párafoszlányt előlem éppen annyira hogy rálátásom nyílik a vízre.

Repül a körforgó pont a nádszélben landol és ahogy elkezdem bevontatni a csalit valami olyan élesen vág a csalira hogy a botot majd kiveszi a kezemből. (Ez volt az a pillanat amikor a pergetés megfertőzött.) Ijedtemben még bevágni is elfelejtek, de már csak az érdekel hogy milyen hal lehet a horog végén és magam sem akarom elhinni hogy első pergető horgászatomon és első dobásra halat fogok. Halam befekszik a sodrásba és minden erejét összeszedve próbál menekülni de hiába. Kis idő múlva már előttem forog és amikor feladja a küzdelmet felfekszik a vízre, akkor látom hogy egy jóval kiló feletti domolykóval van dolgom.

Ekkor úgy éreztem hogy bár más horgászmódszerrel, de apám nyomdokaiba léptem és szinte éreztem figyelő tekintetét a hátamon pedig teljesen egyedül voltam. Kiemeltem a halat a vízből és nagy boldogság fogott el, büszkeséget éreztem magamban és szétnéztem hátha látott valaki, de a folyópart teljesen üres volt. Megszabadítottam a horogtól és megfordult a fejemben hogy haza hozom, de ekkor eszembe jutottak apám szavai: "úgy is fogunk még!" Igen biztos fogok még úgyhogy útjára engedem, bár egy kicsit fáj a szívem, mert így ki fogja elhinni?

Nembaj én tudom hogy fogtam és ez a lényeg. Még egyszer megcsodálom szép formáját, majd visszahelyezem éltető elemébe. Nem is tétlenkedik, egy pillanat alatt eltűnik. Annyira tömény volt az élmény hogy nem bírtam maradni, siettem haza elmesélni mindenkinek. Azóta sok év eltelt és rengeteg domolykót fogtam, viszonylag sikeresnek mondhatom magam és hiszem hogy azért van így mert első pergetett domolykómat szabadon engedtem. Hát valahogy így kezdődött a domolykókkal oly szoros kapcsolatom és az hogy elköteleztem magam a pergetés mellett.

Egy gyönyörűség a sok közül

Írta: Gendúr Viktor