Nagyanyám emlékére
- Részletek
- Írta: Hernyák Aurél
Robinson Szigetek, beszámoló
Egy nagyon kedves és egyben megtisztelő meghívásnak tettem eleget május 29-én reggel, amikor édesapámmal a Robinson szigetekhez érkeztem. Kalacsi János invitált meg az általa itt megrendezésre kerülő Yo-Zuri parti pergető bajnokságra. Mivel éppen most diplomázom, erősen kétséges volt, hogy meg tudok jelenni, de két nappal a verseny előtt eldőlt. Ott tudok lenni, és végre horgászhatok egyet a számomra eddig ismeretlen Robinson szigetek vízrendszerén, melyről már sok jót hallottam!
Az Ipoly - három szemszögből
Csupán néhány órát aludtam, amikor csörgött a vekker. Első rémületemben nem értem, miért szólalt meg ilyen korán, de amint rájöttem, hogy horgászni megyek, azonnal kipattant a szemem. Azt hiszem, rájöttem a neuro-biológiai relativitás elméletére, miszerint a reggeli fáradtság csak akkor jelentkezik, amikor az ember nem horgászni indul.
Különösen szép volt a hajnali óra, hiszen egy legendás vizet terveztünk meglátogatni, amire Halmschlager Márton beszámolója hívta fel a figyelmünket. A fehér paripámmal felvettem Fefét majd Bálintot, és az adminisztrátori különítmény elindult az Ipoly felé.
Így lehetne ezt az irományt címezni, ha gyakorlottabb író lennék(és lenne naplóm), ám az itt(a blogon) olvasott remekbeszabott írások láttán hamar elszáll az ember önbizalma. Hogy miért ragadtam mégis klaviatúrát? Köszönetképpen! Talán elsőre szentimentálisnak tűnhet a dolog, de Itt mélyebb betekintést kaphattam a tagok által képviselt és hozzám is közel álló életformába, sallangmentesen, önzetlenül, élvezetes stílusban. Az idetévedő vándor számára igazi oázis ez a blog. Nem is volt más dolgom, mint megvenni az interneten egy legyező kombót, elballagni a Kaland-ba , megvenni a Fefe által felsorolt kellékeket a domis légykötéshez, kiválasztani a megfelelő horgászvizet és többi jött magától. :)
Péntek délelőtt hazafelé tartottam a busszal, és csukott szemmel, talán félálomban a délutáni pergetést tervezgettem: „a csukák kapókedve mostanában nem az igazi. Lehetne balinozni az élő folyón, de az vízállásfüggő, és most az sem a legoptimálisabb. Talán sügerezni kellene?” Csupán felesleges, kósza gondolatok voltak ezek, mert a tervem már jóval korábban, előző este megszületett.
A történet elejét vissza kell vinnem péntek délutánig, mikor is Szkály kapitánnyal a szombati „lájtos” pergetést tervezgettük telefonilag. Szokott időben, szokott helyen, a szokott búzasörömet kortyolgattam. Az asztaltársaság egy része már nem volt szomjas, és épp hazafelé tartott, én még nem éreztem a késztetést, szívesen lötyköltem volna még egyet, mikor is észrevettem, hogy az asztalról eltűnt a telefonom. Ennek fele sem tréfa, bár tudva tudtam, hogy nagy baj nem lehet, idegenek nem matattak nálunk, a kocsma sem olyan, hogy bármitől tartani lehetne, az önmagunk teherbírásának túlbecsülését leszámítva. Szerencsére a reggeli találka időpontját és helyét már megbeszéltük, és tisztáztuk, hogy célunk az Ipoly.
Vasárnap hajnali fél ötkor indultam egy Fejér-megyei csatornára, hogy becserkésszem azokat a gyönyörű domikat, amiket a múltkori pecánk alkalmával megcsodálhattunk. A hét igen sűrű volt, ezért nem volt időm legyeket kötni, szégyenszemre az egyetlen hazai szakboltban vettem két őzszőr fejű szöcske utánzatot hátha ezek sikeresek lesznek. Utoljára csütörtökön néztem rá az időjárás előrejelzésre, nyugodt tavaszi napra számítottam.
Rövid autózás után már a teljes menetfelszerelésben a patak partján álltam, a vásárolt legyem felkötve, s óvatosan kémleltem az ismert szakaszt a hatalmas mohoshátúak után. Sajnos még nem jöttek elő, még talán a hinarasban vagy a gyökerek közt “szürcsölték a kávéjukat”. Azért a biztonság kedvéért én megdobáltam a pályát, hátha felkeltem az érdeklődésüket. Sajnos nem…
A tavaly őszi csukainvázió után kíváncsian vártam az idei tavaszt, hogy szeretett kis folyóm mennyire sínylette meg azt a temérdek mennyiségű csukát. Hát idei első horgászatom alkalmával rá kellett jönnöm, hogy semennyire. Idén elég későn állt be a víz, így április vége lett amikor is azt mondhattam, hogy most már érdemes domira próbálkozni. Azon a héten délutánra jártam dolgozni, így délelőtt tudtam kijutni a Zagyva partjára.
Káloz határában van egy apró kis tó, jó ha van egy hektár és magántulajdonban van. Az ilyen vizek hallatán a legtöbb embernek a markológép és az innen-onnan összelopkodott halak képe jelenik meg, illetve ahogy a sok horgász sörrel a kezében ücsörög a nyári nagy melegben az elektromos kapásjelző hangjára várva. Ez a hely azonban egészen más, igaz itt nincsenek kapitális halak, nincs tömeg, de van természetes szaporulat, van szép növényzet és öreg fák a parton. Évről évre eljövök ide néhány alkalommal, általában barátokkal közösen, halat is fogunk és jókat beszélgetünk közben.