Élményeim, amikért járok horgászni
- Részletek
- Írta: Karácsony András
Bevallom, az utóbbi időben hanyagoltam a Pecavilágot. Felnéztem naponta, de írni se időm, se energiám nem volt. Nem lustaság ez, hanem nyár. Sok a munka kint, kedvem sincs bent lenni. Meg aztán ha tehetem, megyek horgászni. Nem is keveset. Heti 2 alkalommal általában.
Szerencsés vagyok, hogy idén nagypapám segítségével (amit nem győzök köszönni neki) egy olyan vízre járhatok horgászni, ami nem csak szép, de halakkal is igencsak jól megáldott. Ez a tó pedig a Dégi Kastélypark-tó. Nyilván nem a szaporulatok határozzák meg az állomány gerincét, hanem a telepítések, de ettől még meseszerű a hely. Sokan talán meglepődnek majd a sorok kapcsán, hogy erről bátran írok, megosztom másokkal az élményt, de úgy vagyok vele, hogy maga a víz annyira egy jól felügyelt, barátságos környezet, hogy nem félek attól, hogy ellepnék a tavat, vagy éppen elhordanák a halat. Több okból sem félek. Egyrészt már drága az éves jegy, másrész drága a napi is, harmadrészt komoly szabályok vannak.
Visszavágó a Dunajecen, avagy „Folyó szeli ketté”
A tegnapi izgalmak és kihagyott vacsora után, jól esett a reggeli. Miközben a megérdemelt jávorszarvasomon csámcsogtam, kinéztem az ablakon, és megállapítottam, hogy ez tipikusan az az időjárás, amikor bármelyik pillanatban leszakadhat az ég. Rutinosan készült a társaság. Mindenki tudta és tette a dolgát, hogy minél hamarabb elindulhassunk. A nehezebb csomagokat elkapkodva, igyekeztünk segíteni Józsinak bepakolásnál, aki figyelmen kívül hagyva az orvosi intelmeket, betetanuszozva, bumszli kötéssel a kezén, velünk együtt készült az utolsó skandináv horgászatunkra.
Az első igazi horgásznap reggelén a megszokottnál is lassabban ment az ébredés. Amikor a lábam már az étkező irányába vitt, a tudati énem még javában a rendszerindulás fázisában tartott. A svéd kávé fizikailag alkalmatlan arra, hogy egy közép európai ember felébredjen tőle, de a fincsi tojásrántotta illata, hamar embert faragott belőlem. Jól betermeltem a reggeliből, és kisvártatva elindultunk horgászni. Mint minden tudatos horgász, az akció előtt vettünk egy kitérőt, és megváltottuk a szükséges engedélyeket. Svédországban két féle ember van: Van a stockholmipitecus, aki legjobban hasonlít a magyar emberekhez. Ugyanúgy rohannak, stresszelnek és zajonganak, mint mi, talán csak a pénztárájuk vastagsága az, ami tőlünk megkülönbözteti őket. A másik fajta az összes többi Svéd. Talán a huszonnégy óra világosság az oka, hogy az alapvető északi mottó: Nyugiság, lazaság, nem kell kapkodni. Egy szó mint száz, nem volt gyors, amíg megkaptuk a szükséges törvényi támogatást.
A második szezonomat kezdem ezen a kis patakon. A kapcsolatunk meglehetősen furcsa, hétköznapinak nem mondható. Van, hogy durván eltaszít magától, heteken, hónapokon keresztül nem vesz rólam tudomást, már-már azt mutatja, hogy minden élet elhagyta, aztán mintha mi sem történt volna, ismét magához édesget, önzetlenül mutatja meg féltve őrzött titkait.
Nagyanyám emlékére