Skandinávia gyöngyszemei - 1 rész
- Részletek
- Írta: Horányi József, Nagy Gábor
A repüléstől még be volt dugulva a fülem, amikor a Stockholmban átvett fehér kisbusszal, észak felé loptuk a kilométereket. Közép európai szemnek szokatlan vidék fogadott minket. A gránitkővel vörösre festett autópályán hol egy tó, hol pedig egy patakocska mellett robogtunk el. Több ismerősöm a lelkét eladná, hogy valamelyik kis csermely habjaiba márthassa csaliját, de én erős és rendíthetetlen voltam. Könyörtelenül nyomtam a gázpedált, hogy minél hamarabb Stugun-ban hódolhassak a horgászszenvedélyemnek.
Félezer kilométer után, néhány jávorszarvast kikerülve sikeresen megérkeztünk az 1200-as években már említett 600 fős településre. Vendéglátóink örömmel fogadtak bennünket, és mivel volt még pár óránk a vacsoráig, valami elfoglaltság után kellett néznünk. Nem fogjátok kitalálni, de elindultunk horgászni.
Azzal kezdeném, hogy még most is a történtek hatása alatt állok. Még mindig feldolgozhatatlan, ami velem – velünk történt. Régóta terveztem már ezt a horgászatot, de valahogy soha nem akart összejönni. És most, hogy túl vagyok rajta már holnap vissza tudnák menni! Hihetetlen helyen jártam, aminek a kilétét a megnevezésével nem szeretném felfedni, talán ez valamelyest védelmet nyújthat azok ellen, akik nem feltétlen a horgászat öröméért teszik azt, amit horgászatnak neveznek.
A második szezonomat kezdem ezen a kis patakon. A kapcsolatunk meglehetősen furcsa, hétköznapinak nem mondható. Van, hogy durván eltaszít magától, heteken, hónapokon keresztül nem vesz rólam tudomást, már-már azt mutatja, hogy minden élet elhagyta, aztán mintha mi sem történt volna, ismét magához édesget, önzetlenül mutatja meg féltve őrzött titkait.
Nagyanyám emlékére
Robinson Szigetek, beszámoló
Az Ipoly - három szemszögből
Így lehetne ezt az irományt címezni, ha gyakorlottabb író lennék(és lenne naplóm), ám az itt(a blogon) olvasott remekbeszabott írások láttán hamar elszáll az ember önbizalma. Hogy miért ragadtam mégis klaviatúrát? Köszönetképpen! Talán elsőre szentimentálisnak tűnhet a dolog, de Itt mélyebb betekintést kaphattam a tagok által képviselt és hozzám is közel álló életformába, sallangmentesen, önzetlenül, élvezetes stílusban. Az idetévedő vándor számára igazi oázis ez a blog. Nem is volt más dolgom, mint megvenni az interneten egy legyező kombót, elballagni a Kaland-ba , megvenni a Fefe által felsorolt kellékeket a domis légykötéshez, kiválasztani a megfelelő horgászvizet és többi jött magától. :)
Péntek délelőtt hazafelé tartottam a busszal, és csukott szemmel, talán félálomban a délutáni pergetést tervezgettem: „a csukák kapókedve mostanában nem az igazi. Lehetne balinozni az élő folyón, de az vízállásfüggő, és most az sem a legoptimálisabb. Talán sügerezni kellene?” Csupán felesleges, kósza gondolatok voltak ezek, mert a tervem már jóval korábban, előző este megszületett.
A történet elejét vissza kell vinnem péntek délutánig, mikor is Szkály kapitánnyal a szombati „lájtos” pergetést tervezgettük telefonilag. Szokott időben, szokott helyen, a szokott búzasörömet kortyolgattam. Az asztaltársaság egy része már nem volt szomjas, és épp hazafelé tartott, én még nem éreztem a késztetést, szívesen lötyköltem volna még egyet, mikor is észrevettem, hogy az asztalról eltűnt a telefonom. Ennek fele sem tréfa, bár tudva tudtam, hogy nagy baj nem lehet, idegenek nem matattak nálunk, a kocsma sem olyan, hogy bármitől tartani lehetne, az önmagunk teherbírásának túlbecsülését leszámítva. Szerencsére a reggeli találka időpontját és helyét már megbeszéltük, és tisztáztuk, hogy célunk az Ipoly.