f m
Copyright 2017 - All right reserver! pecavilag.hu 2007-2017

Én és a domolykók…

tb

 

Az emberek többsége későn érő típus, kamasz korában nehezen találja a helyét, kipróbál jó és rossz dolgokat egyaránt, mígnem annyi tapasztalatot össze nem gyűjt, hogy eldöntse merre is induljon az élet rögös útján. Azt hiszem a horgászatban én is ilyen későn érő fiatal voltam. Sok módszert kipróbáltam, sok vízen megfordultam, sok embert megismertem. Volt hogy egy spiccbottal üldöztem a küszöket, match bottal a dévéreket, vagy bojlival az öreg pontyokat, mígnem elértem az általam oly nagyra tartott zagyvai domolykókig.

 

 

 

 

 

 

 

 

Sokáig tudomást sem vettem a lakhelyemhez közel folyó zagyváról, inkább a fél országot átautóztam, egy jól telepített horgásztó kedvéért, persze legtöbbször csalódottan tértem haza, a fogás hiányától, vagy a tavat körülülő, magukat sporthorgásznak mondó állszent sporttársak viselkedésétől. Itt szeretném leszögezni, hogy akinek nem inge az ne vegye magára!
Megunva a divatos „horgászturizmust” autóba ültem egy horgász barátommal, hogy felderítsük a zagyvát, így jutottunk el Jászberénybe, egy horgászboltba. Információt szerettünk volna gyűjteni a folyóról, ezért mentünk be, és a legnagyobb meglepetésünkre a bolt tulajdonosa és a személyzet önzetlenül válaszolt minden kérésünkre. Sőt, még egy térképpel is elláttak minket, hogy hol érdemes próbálkozni. (Ezúton szeretném megköszönni nekik, kevés ilyen bolt van a térségben)
Pár nap múlva ellátogattam az említett helyre, de sajnos a folyó nem fogadott a kegyeibe, fogás nélkül tértem haza! Így ment ez még egy jó pár alkalommal, a süllők nem díjazták a fenekezőn felkínált csalihalat.
Már javában december volt, talán karácsony után, amikor egy újdonsült horgásztárssal vallattuk az eddig süket vizet. A felszerelésem egy klasszikusnak mondható folyóvízi fenekező volt. A csali, mivel nem volt más, egy majdnem tenyérnyi (!!!) kárász. Bámultuk a kapásjelző karikát a hidegben, aztán olyan dolog történt amire a mai napig tisztán emlékszem! Iszonyú nagyot bólintott a botom spicce, majdnem kiugrott az ágasból, de érdekes módon a karika meg sem mozdult. Mondanom sem kell, hogy a –10 rögtön +40 lett! A következő pillanatban már a boton volt a kezem és vártam az ismeretlen vendég megnyilvánulásait. Nem váratott sokat magára. Olyan agresszív kirohanásba kezdett, hogy a kapásjelző karika majdnem kettétörte a botomat. A megakasztott halam meglepően makacsul védekezet a hideg víz ellenére, itt már gondoltam, hogy nem süllővel van dolgom! Amikor a barátom partra segítette, akkor szembesültünk a ténnyel, hogy kapitális domolykót fogtam! A hal gyönyörű volt, hebegve-habogva csak annyit tudtam mondani társamnak: -Befogadott a folyó. Sajnos fotó nélkül búcsúztunk, de ezt a halat soha nem fogom elfelejteni, megpecsételte a horgász pályafutásomat. A történteket átgondolva pár nap múlva elhatároztam, hogy - sokak szerint - a pergetés magas iskoláját jelentő domolykózást szeretném elsajátítani és gyakorolni.

Horgászbottal a kezemben próbáltam megismerni a folyót, faluról falura jártam végig a sokszor járhatatlan partot! Ártéri erdőkben, nyakig érő csalánban, gumi csizma marasztaló sárban, hóban, esőben, hidegben, melegben. Elém tárult a Zagyva változatos arculata. Vannak helyek, ahol szelíd patakként, lágyan ringó nádszegély közt csordogál.

01

Máskor úgy érzi az ember, mintha egy kristálytiszta hegyi patak kövekkel szórt surrantója mellett sétálna.

02

Van, hogy egy sötét, szinte áthatolhatatlan erdőben kanyarog érintetlenül.

03

Van, ahol műtárgyak állják útját.

05

És van, ahol hatalmas gátak közé szorítva vágja ketté a Jászságot.

06

Ha pedig a természet ostora felkorbácsolja, akkor könyörtelen folyamként pusztít el mindent, ami az útjába kerül.

07

Felszerelésemet is domolykózáshoz igyekeztem összeállítani. Kipróbáltam rengeteg orsót, botot és zsinórt. Megvásároltam sok drága holmit, amikor pár horgászat után rájöttem, hogy nem ide való, egyszerűen eladtam és kezdődött elölről a portya! Mindig konkrét elképzelésekkel mentem vásárolni, amit újságokból, vagy az internetes webáruházakból néztem ki.
Hasonló szándékkal tértem be egyszer egy nagy nevű horgászáruházba. Mivel a kiállított botok között nem találtam az általam előre kinézett pálcát, az eladó segítségét kértem. Segítőkész volt és elindult a raktárba, hogy megkeresse. Közben megragadta a figyelmemet szokatlanul rövid nyél. Kezembe vettem megsuhintottam. Egyszerű, de mégis elegáns, lágy de mégis gyors volt. Vastag parafa nyelét, mintha a tenyerembe faragták volna. Az eladó után kiáltottam, hogy ne fáradjon, megvan amiért jöttem! Akkor megtanultam, hogy fölösleges centiméterekbe és grammokba bonyolódni, a botvásárlás szerelem első látásra kell, hogy legyen.
A megfelelő orsót jóval egyszerűbb volt megtalálni. Egy ismerőssel horgásztam és szemet szúrt a kurblija. Méretben összhangban volt a botommal, közepes áttételű, rendkívül sima futású, a zsinórt szinte hibátlanul rakta. Precíz fék és nem utolsó sorban megfizethető ár. Megvettem.

08

A dobra kezdetekben damilt tekertem, de a kíváncsiság rávitt a fonott zsinór kipróbálására. A mai napig ezt használom. Szerény tapasztalatom szerint, amikor a domolykók nincsenek étvágyuknál, akkor az átlátszó damillal sem lehet őket megfogni, de viszont amikor kapnak akkor „drótkötélen” is vezethetjük a wobblert. (remélem ezért a pár sorért nem fognak kitagadni a finompergetők táborából, ez csupán az én véleményem)

09
Fonott zsinórral…

Azt figyeltem meg, hogy a fonott zsinórnál sokkal érzékenyebbek a parton történtekre. Nem oda való hangokra, színekre, gyors mozdulatokra. Ha meg tudjuk közelíteni úgy a vizet, hogy a halak ne vegyenek minket észre, az már fél siker. Nehezen tudom elképzelni, hogy az orruk elé bepottyantott bogár wobblert ne marják el, akár fonott zsinóron felkínálva. Ha viszont már a közeledtünket kiszúrják, akkor az esélyeinket a nullára redukáljuk. Alátámasztja ezt horgásznaplóm tanulsága is, miszerint az összes nagy domolykómat magányosan cserkelve ejtettem el. A horgász, aki egyedül van, nem beszélget, jobban rá tud hangolódni a környezetre és a vízre.

Azért voltak olyan társas horgászatok, amik mellett kár lenne szó nélkül elmenni: Történt egyszer hogy barátommal horgásztunk. Több jónak ígérkező helyet végig dobáltunk, eredménytelenül, már sötétedett mikor reményt vesztve megérkeztünk az utolsó helyre. Társam nagyon szeretett volna domolykót fogni, én akkoriban már túl voltam egy-két fogáson. Céltalanul repültek a wobblerek az éjszakába, közben beszélgettünk. Már indulni készültünk, mikor hirtelen ötlettől vezérelve felajánlottam cimborámnak, hogy cseréljünk felszerelést. Először visszautasította, de én csak kötöttem az ebet a karóhoz, mígnem belement. Nem emlékszem pontosan, de pár dobás után bevágott egy halnak. Azt hiszem az első pillanatban egyikünk sem hitte el, pedig igaz volt. Botom szépen hajlott, esélyt sem adva az általam készített wobbleren rajtaveszett dominak. Nagyon örültünk a fogásnak. A sors iróniája, hogy ugyan ott történt, ahol pár hónappal előtte engem is megajándékozott a folyó.

Az élmény hatására tudatosult bennem először, hogy a házi készítésű wobblereknek van létjogosultsága. Egyre inkább háttérbe szorultak a gyári csalik, inkább próbáltam elkészíteni a stílusomnak legmegfelelőbbet. A mai napig nem sikerült ilyet faragnom, és lehet hogy nem is fog, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy állandóan új formákat próbálok, majd tesztelem őket és közben rengeteg tapasztalatot gyűjtök halról, vízről, wobblerről.
Kizárólag lebegő csalikat készítek. Szeretem, ha közepesen mélyretörő (legalább egy méterre le lehet húzni) ugyanakkor, ha a botot felfelé tartom akár a felszínen is lehet vezetni. Mozgása akkor is élénk legyen, ha a folyással megegyező irányba húzom és szembe vezetve se veresse túl magát. Méretét tekintve én a négy centi körülieket szeretem a legjobban, a nagyobb domolykóim mind ilyenre csábultak el. A horgoknál nincs kompromisszum, méretükhöz képest erősnek és tűhegyesnek kell lenniük! Apropó méret: nem szeretem, ha dobáskor összeakadnak a horgok. Dühítő, amikor bepöccintjük a csalinkat egy nagyon jó helyre, aztán mikor kezdenénk a bevontatást, nem dolgozik a wobblerünk.

10
Eredményes wobblereim

A halacskák anyaga mostanában balsa. Régebben próbáltam abachiból de valamiért visszatértem a könnyű és puha fához. Színvilágukat tekintve a szürkés, feketés, sárgás, barnás árnyalatok váltak be leginkább és nagyon fogós a rikító narancssárga! Szoktam készíteni egyhorgos bogarakat is. Ezeknek csekély a merülésük, inkább a felszínen dolgoznak: Vannak időszakok, amikor verhetetlenek!

11

Az idei szezon első halát is egy bogárral sikerült becsapnom! Egy pénteki napon történt. Nem keltem korán, mivel délutános voltam. Főztem egy kávét és közben a barométert bambultam,(az egeket verdeste). Az égbolt borús volt, lógott az eső lába. Hirtelen rádöbbentem, hogy minden optimális egy horgászathoz. A kávém még nem fogyott el, de a főnökömnek már szóltam, hogy ne várjanak. Fél óra múlva a parton álltam teljes harci díszben. Felkötöttem a bogaramat és repültek az első dobások. Pár helyet horgásztam végig, amikor elértem egy hatalmas bedőlt fához, aminek a lombja nem érte el a túlsó partot, egy pár méter szabad utat hagyva a folyónak. A fa törzsének takarásában , a lábam alatt, szinte állt a víz. Az ilyen helyeket kedvelik a domik ezért a sokszor bevált taktikámat alkalmaztam. Fölfelé a sodrásba dobtam a csalit, a zsinórt csak épp feszesen tartva úsztattam. Amikor elhaladt a fa mellett, magam felé indítottam és keresztbe húzva átvezettem a wobblert az állóvízbe. Az az csak vezettem volna, ha egy öreg domi, a sodrásból kiváltva nem előz meg! A zsinórom egy pillanatra belazult, azonnal bevágtam. A meglepett hal visszament oda ahonnan jött, kihasználva a víz nyomását, távolodott tőlem. Tehetetlen voltam, Kénytelen voltam követni, míg a parti vegetáció ezt engedte, majd gondoltam lesz ami lesz ráfogtam a dobra és keményen betartottam. Az öreg harcos ereje fogytán engedelmeskedett, büszkén tűrte hogy elcsípjem a magas part miatt hason fekve, lezárva ezzel a végig kétesélyes küzdelmet.

12

13

 
Nagyon sok kedves élmény köt össze ezzel az őshonos vad hallal. Azt hiszem nagyobb odafigyelést és törődést érdemelne, tőlünk horgászoktól, ha azt szeretnénk hogy fiaink is találkozhassanak vele. Talán még nem késő…  


Szabó Zoltán

 Fotók: Szabó Zoltán és Pesze Balázs